Élet-Stílus

Kirándulni ment az exével, de újra engem akar

Eltűnik, felbukkan, megint lelép egy másik nővel, aztán újra felbukkan, ezt mind a huszonévesek, mint az ötvenes-hatvanas korosztály megtapasztalja. Mit lehet tenni, szükséges-e pontot tenni az ilyen kapcsolatok végére? Ha neked is van rossz élményed a szerelmed exével kapcsolatban, ha a párod visszament az exéhez, vagy te vagy az ex, és szeretnéd visszakapni a szerelmed, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre!

Húsz éve váltam el, azóta két kapcsolatom volt, egy ötéves és a mostani, ami miatt írok. Nem volt sok férfi az életemben, de úgy tűnik, mindig rosszul választok. Két éve ismertem meg a barátom, tudtam, hogy elvált, és azt is, hogy jó egzisztenciájú férfi. Sok-sok nője volt, és addig, amíg voltak ezek a nők, visszautasítottam. Aztán szépen eltűntek a nők, és maradtam én, akkor már közelebb engedtem magamhoz és összejöttünk. A születésnapján nem tudtam felköszönteni úgy, ahogy szerettem volna, mert az exbarátnője kirándulni hívta és együtt utaztak el. Aztán pár hónapig eltűnt, nem is keresett, majd újra felbukkant. Újabb esélyt kért tőlem, néhány hét után megadtam ezt neki. Majd újra megjelent ez az exbarátnő, akivel elvileg már évek óta vége köztük mindennek, és a barátom engedett a csábításnak. Újra eltűnt, ahogy korábban, majd most ismét engem ostromol. Szerintem a nők is ugyanolyan hibásak, mint ő, folyton kikezdenek vele. Mit tegyek?

Az olvasói levelet Esztertől kaptuk, akinek más nevet adtunk, hogy története ne legyen felismerhető. Az exek kavarása minden életkorban megjelenhet, olvasónk az ötvenes éveiben jár, és tapasztalata szerint a nők is hibásak ebben a történetben.

Mit lehet tenni?

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket róják valakivel, ezt hívják on-off kapcsolatnak, vagyis a se vele se nélküle kapcsolatnak. A szünetek után édes az összeborulás, az ígéretek szívből jövőek, hihetők, aztán megint elkezdődnek ugyanazok a gondok. Jellemzően óriási nagy amplitúdójú érzelmek zajlanak mindkét félben, ezért is nehéz azt mondani, hogy ebből többet nem kérek. Olvasónk az idősebb generációhoz tartozik, így a mérlegelésbe azt is bele kell vennie, hogy mennyire fél a magánytól és az egyedülléttől. Ez is fontos tényező, amikor arról beszélünk, hogy talán jobb lenne szakítani, ha a közös jövőkép és az elköteleződés hiányzik.

Közhely, de a legelső lépés az őszinte beszélgetés a partnerrel arról, hogy mi okoz gondot. Ebben az esetben az elköteleződés hiánya, a monogámia és a közös jövőkép hiányzik. Fel kell tenni a kérdést: mi a garancia arra, hogy többé nem tűnik el hónapokra egy másik nővel?

A beszélgetés lehetőleg olyan helyen történjen, ahol biztosan nem lesz szex, hiszen az nem oldja meg a gondokat, hanem csak ott folytatják, ahol abbahagyták korábban. Ott és akkor fontos megfigyelni, hogyan viselkedik a partner, hogy valóban komolyan vehető-e. Sajnos azt is észre kell venni a szituációban, hogy olvasónk önbizalmában mekkora kárt tesz az ilyen viselkedés: önkéntelenül is felmenti a férfit a viselkedése alól, a többi nőt hibáztatva. A nők több ezer éve ilyenek, az exek pedig időről időre felbukkannak bárki életében. A szerelmes férfinek, aki elkötelezi magát egy nő mellett, vajon mennyire tudná elcsavarni a fejét egy már évekkel ezelőtt lezárt ex?

A kishitűség és az önbizalomhiány komolyan megakadályozhatnak minket abban, hogy olyan nőnek lássuk magunkat, amilyenek vagyunk, értékesnek, egyedinek, megismételhetetlennek. A saját boldogságunkat tesszük kockára az újabb esélyekkel, ezzel is még mélyebbre tolva a saját önértékelésünket. Arra sajnos, hogy ez többé soha nem fordul elő olvasónkkal, nem sok esély van, feltehetően a férfi elköteleződésével vannak gondok, ha más nőkkel is folyton ugyanezt teszi. Ha pedig már felmerült a poliamor szó is a beszélgetésekben, akkor érdemes azt is megfontolni, hogy mennyire lenne képes olvasónk más nőkkel osztozkodni az adott férfin.

Bármilyen korosztályban probléma lehet, ha a társnak szánt illető évek múlva sem mutatja az elköteleződés jeleit, sőt a tiszteletét sem, hiszen nem mondja ki kerek perec, hogy vége, mást választottam, hanem pillangó módjára repked. Ezzel a viselkedéssel csak annyi a probléma, hogy sokakat megbánt vele, akik számítanának rá, ahogy olvasónk is. A kölcsönös tisztelet és a bizalom tényleg minden jó kapcsolat alapja, ha ezek hiányoznak, és közös jövőkép sincs, nincs sok értelme hagyni, hogy udvaroljon még hónapokig. A lezárt kapcsolatokkal új utak nyílhatnak meg és jobb, minőségibb kapcsolatra is van kilátás – senkit ne befolyásoljanak azok a gondolatok, hogy nincs kedvezőbb lehetőség!

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik