Élet-Stílus

A 221. születésnapját ünnepelte a kislány a bevásárló központ bakija miatt

A matematikát hívta segítségül a tanácstalan eladó.

A Coventryben élő brit anyuka, Sheree Scanlon azzal vádolja a helyi Tescót, hogy tönkretették a lánya születésnapját, mert képtelenek voltak rendben teljesíteni a rendelését, írja a Mirror.

A nő nem állt elő semmilyen különleges kívánsággal, csupán egy ötös számú szülinapi gyertyát szeretett volna ötéves gyereke tortájára, de az üzletben ekkor épp kifogytak ebből a darabból. Csakhogy a hiányt úgy oldotta meg az üzlet, hogy az ötös helyett két darab kettes és egy egyes gyertyát küldtek a családnak. A nő nem akart hinni a szemének, mikor kibontotta a csomagot.

Ma van Charlotte ötödik szülinapja, de csak arra tudok gondolni, mennyire nevetséges az egész. Azonnal felhívtam a Tescót, mert nem akarom elhinni, hogy egy ember így képes megoldani ezt a helyzetet

– nyilatkozta az esetről Sheree, aki az üzlet hivatalos Facebook-oldalára is megírta a sérelmeit.

Ilyet szeretett volna. Fotó: Deadline News

Később kiderült, hogy az egészen bizarr cseréért nem az informatikai rendszer a felelős, hanem ténylegesen emberi mulasztás történt, ami még inkább feldühítette az édesanyát, aki hitetlenkedve küldte vissza a csomagot az üzletbe, majd egy másik boltban vett egy ötös számú gyertyát Charlotte tortájára.

Helyette kettő ilyet kapott. Fotó: Deadline News
És egy ilyet. Fotó: Deadline News

A nőtől később elnézést kért az üzlet, és még azt is felajánlották, hogy kicserélik a gyertyákat egy ötösre.

 

Kiemelt kép: Thinstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik