Élet-Stílus

A nyílt vízen ragadtak, imádkozni kezdtek, egy Amen nevű hajó mentette meg őket

Két floridai tini hite alighanem megerősödött az ünnepre, amikor nem sokkal húsvét hétvégéje előtt kimentették őket a nyílt óceánról, ahová úszás közben sodródtak ki. Már több mint egy órája hánykolódtak, amikor imádkozni kezdtek – és mintegy imáikra válaszul egy Amen nevű hajó bukkant fel, és kimentette a bajba jutott tiniket.

Tyler Smith és Heather Brown a húsvéti szünetet ünnepelték Vilano Beachen osztálytársaikkal, és azért kedztek el beúszni, mert láttak egy szigetet, amiről úgy gondolták, el tudják érni. A művelet nem volt veszélytelen, mivel a partnak ezen a részén nincsen vízimentő-szolgálat, és szerencsétlenségükre valóban bajba is kerültek. Úszás közben jöttek rá, hogy a kitűzött célpontot nem fogják elérni, ám amikor visszafordultak, hiába úsztak a part felé, a távolság nemhogy csökkent volna, egyre nőtt.

Rájöttünk, hogy egyre távolabb kerülünk a világítótoronytól ahelyett, hogy közelednénk. Ekkor kezdtünk el aggódni. Az áramlás annyira besodort minket, hogy nem tudtunk kiúszni. Ezen a ponton már tudtuk, hogy bajban vagyunk.

– nyilatkozták a fiatalok CBS-nek. Ráadásul kezdtek veszélyes mértékig elfáradni, így összekapaszkodtak, és hagyták magukat sodorni, így legalább a felszínen tudtak maradni. Lebegés közben jobb ötletük nem lévén, imádkozni kezdtek.

Istenhez könyörögtünk, »ha ott vagy valahol, küldj segítséget«

– mesélte Smith. Könyörgésük félórával később egy Dél-Floridából New Jersey-be tartó hajó formájában talált meghallgatásra. A hajó legénysége észrevette a két tinit, fedélzetre húzták és mindent megtettek, hogy felmelegedjenek. Brown elmondása szerint amikor meglátta a hajót, tudta, hogy kijutnak élve, és az is megfogalmazódott benne, hogy Isten valóban létezik. Amikor pedig a kapitánytól megtudták, hogy a hajónak nem is kellett volna akkor arra járnia, és hogy a hajó neve Amen, ez a véleményük csak tovább erősödött. A két fiatal egészségesen, egyben hazaért, és azóta már az érettségire készülnek, meglehetős küldetéstudattal.

Istennek terve van velünk. Még nem jött el az ideje, hogy elhagyjuk ezt a Földet.

– nyilakozta Brown.

Kiemelt kép: iStockphotos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik