Élet-Stílus

Így harcoljon az allergia ellen

Hagyományos értelemben az allergia nem gyógyítható, de ha az ember időben orvoshoz fordul, komplex kezeléssel a tüneteket jelentősen lehet enyhíteni. Fontos a megelőzés is, kis odafigyeléssel allergének nagy tömegét zárhatjuk ki életünkből.

Az allergia tünetei súlyosságuktól függően akár jelentősen ronthatják az életminőséget, és sovány vigasz, hogy saját testünk védekezőrendszerének reakciójáról van szó. Az immunrendszer tévesen azonosít ellenségként, veszélyként egy-egy teljesen ártalmatlan anyagot, mint például némely virág pollenjét, poratkák végtermékét vagy élelmiszerek összetevőit.

A kiváltó okot nem ismerjük pontosan, de nagyon valószínű, hogy több tényező együttes hatásáról van szó. Ilyen a genetikai hajlam – vagyis az allergia öröklődhet –, vagy a környezetszennyezés: a levegővel, élelmiszerrel, italokkal testünkbe jutó káros anyagok olyan terhet rónak az immunrendszerre, hogy szinte törvényszerű, ha az néha tévesen reagál.

Gyakran emlegetik ugyanakkor fejlett országok esetén a mesterségesen steril körülményeket is: a gyerek védelmi mechanizmusa alig találkozik kihívásokkal, ezért nem tudja „megtanulni”, melyik anyag ellenség és melyik a barát.

A kezelés

Pontosan ezért a kezelésnek is komplexnek kell lennie, a legelső lépés magának az allergénnek vagy allergéneknek az azonosítása. Gyors és fájdalommentes vizsgálatról van szó, amely után az orvos előírja a kezelés mikéntjét; ha szükséges, gyógyszereket javasol és életmódbeli tanácsokat ad.

A kúra akkor a leghatékonyabb, ha azt a beteg már az allergiaszezon indulása előtt megkezdi. És bár végleges „gyógyulás” nincs, szakember segítségével a panaszok nagy mértékben csökkenthetők.

A tünetek enyhítése

A házi patikában jobbára tünetenyhítő készítményeket találunk, enyhe allergia esetén ezek is jó szolgálatot tesznek, és mindenképp javítják a mindennapok életminőségét. Ilyenek például a kifejezetten allergiára kifejlesztett szemcseppek vagy az orrdugulás megszüntetésére szolgáló orrcseppek.

Az allergiás személynek főleg utóbbira van nagyon nagy szüksége, hiszen, ha valaki éjjelente levegőért küzd, hamar a kialvatlanság kellemetlen és hosszabb távon igencsak káros következményeivel szembesül.

Teljesen érthető az is, ha allergiaszezonban az ember egymás után üríti ki az orrcseppes tégelyeket, mégis mindenkit óvatosságra intünk: az úgynevezett lohasztó orrcseppek túl gyakori használata ugyanis visszaüthet.

Orrcseppet csak előírás szerint

Ezen termékek hatásmechanizmusa alapvetően megegyezik: az orr nyálkahártyájában összehúzza a hajszálereket, ezzel csökkenti a duzzanatot és átjárhatóvá teszi a légutakat. Hosszabb távon azonban úgynevezett visszacsapás-effektus alakul ki: a nyálkahártyában vizenyő jelenik meg, ami orrdugulást okoz.

Nevezhetjük egyfajta függőségnek is, mert ilyenkor a szer hatása egyre rövidül, és a még erősebben visszatérő tünetek miatt a beteg újra és újra orrcseppért nyúl.

Végezetül szaglásromlás, gyakori orrvérzés jelentkezhet, sőt a nyálkahártya burjánzása, kóros megvastagodása is elkezdődhet. Ennek elkerülésére mindenképpen be kell tartani az orvos utasítását, a gyógyszerész javaslatát, illetve a terméktájékoztatóban leírtakat az adagolás idejéről és gyakoriságáról.

Elkerülni a polleneket

A tünetek kezelésén túl hatékony védekezés a megelőzés is, legyen szó akár pollenallergiáról, akár másról. A virágport ugyan nem zárhatjuk ki az életünkből, üvegbúrában senki nem élhet, de kis odafigyeléssel csökkenteni lehet a belélegzett mennyiséget. Kerüljük azokat a helyeket, ahol az allergén virágzik, a nyaralást is a pollenszórás előtti vagy utáni időszakra szervezzük. Utazáskor tartsuk csukva a jármű ablakait, az autó szellőzőjében, klímájában használjunk pollenszűrőt.

Igyekezzünk távol maradni a dohányfüsttől és a klóros medencéktől, mert mindkettőtől hajlamosak felerősödni az allergiás tüneteink. Ami adott, az az otthoni környezet. Pollenszűrő, pollenháló felszerelése segíthet, illetve ha lehet, ki se nyissuk az ajtót, ablakot: szellőztetni a késő estétől hajnalig terjedő időszakban érdemes. Ajánlott a napi szintű porszívózás, felmosás.

A különböző növények virágpora Magyarországon milliókat betegít meg, csak a parlagfűre több mint egymillió ember allergiás. A pollenszezon gyakorlatilag egész évben tart: a mogyoró kezdi februárban, a parlagfű novemberig is kitarthat, és a helyzet várhatóan még rosszabb lesz. A klímaváltozással a pollenszórás egyre hosszabb ideig tart, bőségesebbé válik, és lassan ott tartunk, hogy nem lesz időszak, amikor valamely allergén faj ne virágozna.

Harc a porral

A szintén gyakori panaszokat okozó porallergia esetén is meg lehet ritkítani az allergének tömegét. Érdemes tudni, hogy a panaszokat nem maga a por, hanem a benne élő millió és millió poratka ürüléke okozza. Mindenhol jelen vannak, a kárpitozott bútoroktól a szőnyegen, ágyneműn, ágymatracon keresztül a lakás minden pontján, egy grammnyi porban akár ezerszám.

Kolóniáikat jelentősen megtizedelhetjük, ha padlószőnyeg helyett parkettát rakunk le, szintetikus ágyneműt választunk, gyakran mossuk a függönyöket, tisztítjuk a kárpitot. Sokat segít a gyakori porszívózás, felmosás, portörlés vizes ronggyal, de az atkákat kiirtani nem lehet.

Nemcsak nem lehet, de erre törekedni sem érdemes, mert a következő szellőztetéssel ismét csapatostul érkeznek a láthatatlan szálló részecskékkel. Komolyabb porallergia esetén, amikor az elővigyázatosságból megtett intézkedések nem segítenek, mindenképp ajánlott orvoshoz fordulni.

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik