Élet-Stílus

107 éves veterán mentheti meg az ükunokahúga életét

Mielőtt 107 évesen meghalt David „Stanley” Brackenbrough, a házát a sheffieldi gyerekkórházra hagyta. A ház értéke 245 ezer font, azaz úgy 92 millió forint volt, aminek az eladásával a kórház megvehetett egy 800 ezer fontos, 300 millió forintos gépet.

A gép arra jó, hogy az orvosok még részletesebb diagnózist adhassanak a most hétéves Isabelle Smith jóindulatú daganatáról. A kislány még csak kilenc hónapos volt, mikor megtalálták nála a tumort. A daganat mélyen az agyában van és eleddig nem tudták volna eltávolítani, de a szkenner most megnyitja annak a lehetőségét, hogy eltávolítsák, ha az szükséges, tovább nő.

Isabelle 33 éves anyukája, Loran Smith – akinek az édesanyja volt a férfi unokahúga – azt mondja, hogy Stanley nagyon szerette a kislányt, és mindig érdeklődött a hogyléte felől. A férfi mindkét fiát és feleségét is elvesztette élete során, ezért döntött úgy, hogy hatalmas felajánlásával Isabelle-nek és más gyerekek ezreinek segít. Az anya szerint Stanley ezzel mondott köszönetet a kórháznak, hogy ennyi mindent megtettek már a kislányért.

Olyan büszke vagyok arra, amit tett, és hogy mennyi emberen segíthetnek ezzel

– idézte Loran Smith-t a Sun.

Stanley 1909 szeptember 8-án született, 107 évesen, 2017 február 27-én hunyt el.

Kiemelt kép: Northfoto/SWNS

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.