Élet-Stílus

Ezt tanácsolja az állásinterjúknál a szakértő. Ha ez elmarad, ő nem vesz fel senkit

10 éves karriere során több száz embert vett már fel cégéhez Jessica Liebman, aki elárult egy tanácsot. Aki nem tesz ezt meg, azt ő fel sem veszi, ez szabály nála.

Az Insidernél vezető szerkesztőként dolgozó nő meg is írta a tanácsát:

Amikor elkezdtem alkalmazni embereket, egy szabályt állítottam fel: nem juthat a következő körbe az a jelölt, aki nem küld egy köszönő e-mailt utána. Hét évvel később, még mindig ehhez tartom magam.

Nem egy kézzel írt levelet, egy e-mailt.

Két okot adott magyarázatként.

Az egyik, hogy aki küld az interjú után egy e-mailt, annál látszik, hogy tényleg akarja azt a munkát.

A másik, hogy az e-mail küldésével egy olyan kép alakul ki a jelöltről, mint aki „lelkes, összeszedett és jó modorú”, „jó tojás”, akiből értékes tagja lehet a cégnek.

A cikket eléggé felkapta az internet, de nem feltétlen azért, mert Liebman tanácsát szerintük is érdemes megfogadni. Eléggé megosztottak az olvasók, tényleg szükséges-e egy ilyen levél.

Szeretem, ha kapok köszönőleveleket, de ezt előírni szerintem borzalmas gyakorlat.

– írta egyikőjük a Mirror szerint. Egy másik hozzászóló pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az interjú nem csak a munkáltatóról szól, hanem éppen annyira arról is, hogy a munkavállalónak kiderüljön, jó lenne-e neki ez a hely. Persze ez így van, de azért a gyakorlat nem feltétlen ezt tükrözi, de ezt már mi tesszük hozzá.

Valamint volt olyan kommentelő is, aki pedig pont fordítottját csinálja Liebmannak; ő kézzel írt üzenetet ír a meginterjúvoltaknak a döntésről és hogy megköszönje az interjúra szánt idejüket.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik