Élet-Stílus

Nagyon sok pénzt keres az anyuka, akinek az a munkája, hogy a meztelen lányát fotózza

Jane 53 éves és nagyon szereti a lányát. Az anyuka ezért úgy döntött, hogy segít beindítani a gyermeke erotikus karrierjét, méghozzá azzal, hogy beáll a fényképezőgép mögé és szexi képeket készít a mindössze 22 éves lányáról – írja a brit bulvárlap, a Sun. Beth Spibyt ma már viszonylag sokan ismerik az Egyesült Királyságban. A fiatal lány, aki korábban a KFC-ben dolgozott, ma már milliókat keres.

A páros egy év alatt 120 ezer brit fontot, vagyis átszámítva több mint 44 millió forintot keresett.

Fotó: SWNS

A magas összegek miatt sokan azt gondolhatják, hogy Beth, aki egyébként leszbikus, prostituáltként keresi a kenyerét, de ez nem így van. Ő úgynevezett camgirl, aki pénzért, internetes videókban vetkőzik. Az egész úgy működik, a felhasználóknak pénzt kell küldeniük, hogy a lány ledobjon egy ruhadarabot, illetve

olykor maszturbál is a nézők előtt.

Látva, hogy mennyi pénzt tud így keresni, elkezdett teljes munkaidőben ezzel foglalkozni, de az édesanyját, mint fotóst megtartotta, sőt, ha lehet így fogalmazni: el is kezdte foglalkoztatni. A fiatal lányról remek képeket készít az anyuka, a követők imádják a fotókat. Beth állítása szerint Jane a legszaftosabb fotózásoktól sem riad vissza, szemrebbenés nélkül készít tökéletes képeket a saját lányáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik