Élet-Stílus

Szabó Győző a feleségéről: Ősanya típus, vajúdni akar

Bármelyik pillanatban megérkezhet Szabó Győző és Rezes Judit második közös gyermeke, akit a 42 éves színésznő – az előző terhességéhez hasonlóan – túlhord. Ez a pluszidő azonban kellett az apukának, Szabó Győző ugyanis most döntötte el, hogy mégis bent szeretne lenni a szülőszobán.

Szabó Győző és párja második közös gyereküket várják
A tél végén már meg is születik Rezes Judit és Szabó Győző második gyereke – írja a Bors. Igen, lesz egy kisbabánk. Jövőre, február végén, március

Szombatra vártuk Gáspárt, de még akkor sem tudtam, képes leszek-e bemenni a szülőszobába. Judit azt mondta, ez az én döntésem, így aznap egész este ezen gondolkoztam. Végül beláttam, hiba lenne kihagyni, és ma már ott tartok, remélem, nem szerda este történik meg a csoda, mert akkor színpadon leszek. Azt nagyon sajnálnám

– mondta a Blikknek a színész, aki azért is szánta rá magát nehezen arra, hogy bent legyen a szülésnél, mert felesége “szenvedni” akar.

Judit ősanya típus, vajúdni akar. Most sem kér gerincérzéstelenítést, pedig a dereka már fáj, de ezt is természetesnek tartja. Császármetszésről szó sem lehet, csak, ha az orvos a baba érdekében ragaszkodik hozzá.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik