Élet-Stílus

„Ha csak napi egy ütést kaptam, az már egy remek nap volt”

Alex Skeel nevét akkor ismerte meg a világ, mikor 2018 márciusában letartóztatták a barátnőjét, amiért hónapokon keresztül fizikailag és lelkileg gyötörte Alexet, így ő lett az első nő az Egyesült Királyságban, akit párkapcsolaton belüli erőszak miatt ítéltek el. Alex történetét a BBC dolgozta fel nemrég egy dokumentumfilmben, és miközben végig a saját szörnyű élményeiről mesél, végig ott lebeg a kérdés, hogy miért hagyta, hogy ez az egész így elfajuljon, miért nem hagyta ott az őt terrorizáló barátnőjét.

Lassított felvételben látom az egészet, ahogy az első vízcseppek elérik a testemet. Olyan fájdalmat éreztem, amilyet korábban még soha. Könyörögtem neki, hogy engedjen oda a kádhoz, hogy egy kis hideg vízzel lehűthessem a bőröm. Leírhatatlan volt a megkönnyebbülés, el sem tudják képzelni. Utána azt mondta, takarodjak, különben az összes vizet rám önti.

Alex Skeel mesél élete egyik legborzalmasabb élményéről, mikor barátnője és gyerekeinek anyja először forrázta le. Ez már abban az időszakban történt, amikor Alex élete mindennapos pokol volt, senki és semmi nélkül, teljesen kiszolgáltatva a bántalmazó barátnőjének. A lány, Jordan már a kapcsolat korábbi szakaszaiban is mutatott olyan jeleket, amik aggodalomra adhattak okot, de ilyen végkifejletre senki nem számított.

Szándékosan eltűnt azért, hogy pánikba essek

Alex és Jordan 2012-ben ismerkedtek meg. A férfi elmondása szerint párja teljesen átlagos lány volt, képzőművészeti szakra jelentkezett, és az volt az álma, hogy tanár legyen. A kapcsolat eleje mesés volt, ahogy a legtöbb hasonló korú pár, ők is igyekeztek minél több időt együtt tölteni. Moziba mentek, nagyokat sétáltak a parkban, egyszerűen csak élvezték egymás társaságát. Alexnek korábban még nem volt komoly barátnője, ezért az egész szituáció nagyon újszerű volt a számára, de mikor a barátai esetenként megkérdezték, hogy mit csinál a hétvégén, ő büszkén adta a tudtukra, hogy nem ér rá, mert a barátnőjével csinálnak programot.

Fotó: BBC

Aztán egy pár hónap múlva elkezdődtek a furcsaságok, amiket Alex ma már a figyelem kóros igényével magyaráz Jordan részéről.

Elmentünk Londonba a szüleimmel, hogy megnézzünk egy filmet, ő pedig egyszer csak eltűnt. Tűvé tettünk érte mindent, majd nem sokkal később a recepciónál találtuk meg, ahol majd megszakadt a nevetéstől. Nagyon furcsa volt az egész. Azt hiszem, az volt a célja az egésszel, hogy bepánikoljak és aggódjak érte.

Próbálkozott, hogy valahogy megváltozzon a nő hozzáállása, de ő mindig talált valamit, amibe beleköthetett. Mikor pedig a saját dolgain próbált változtatni, rögtön kapta a leszúrást, hogy miért viselkedik másképp.

Ha nem tetszett neki a cipőm, vagy szólt, hogy nem szereti, ha szürkét hordok, akkor én nem hordtam őket többé, mert a kedvében akartam járni. De most már látom, hogy az egésszel az volt a terve, hogy kívül-belül olyanná formáljon, amilyennek ő látni akar engem. Ezzel pedig belekényszerített egy olyan harcba, amit egyszerűen nem nyerhettem meg.

Jordan az ártatlan csipkelődéstől az egészen gátlástalan húzásokig tetézte a lelki terrort. Kezdetben csak félkomolyan, majd később minden humort elhagyva hülyének és ostobának nevezte indokolatlan helyzetekben, egyszer pedig addig merészkedett, hogy azzal viccelte meg Alexet, hogy meghalt a nagyapja. A két férfi nagyon szoros kapcsolatban állt egymással, így érthető módon Alex teljesen összetört a hír hallatán. Jordan két órán keresztül hagyta szenvedni és a gyászba belemerülni, mikor szólt neki, hogy az egészet csak kitalálta.

Nem telt el sok idő, és Jordan elkezdte Alexet szisztematikusan elszigetelni a külvilágtól. Nem hagyta, hogy érintkezzen a családjával és a barátaival, és innen már csak egy lépés volt, hogy a Facebook-profilja felett is megszerezze a kizárólagos kontrollt, hogy később még csak véletlenül se tudjon fordulni senkihez. Alex a filmben úgy fogalmaz, szerinte az egészet a féltékenység motiválta, mivel egész életében nagyon szoros kapcsolatban állt a családjával és rajongott a barátaiért, ezt pedig Jordan nem tudta elviselni.

Fotó: BBC

Csak az érdekelt, hogy a gyerekek rendben legyenek

Kettejük kapcsolata akkor kezdett el tovább sodródni a szakadék felé, mikor Jordan egyszer csak megtagadta az ételt Alextől. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a férfi nem kapott vacsorát egy nehéz nap után, hanem konkrétan éheztetésig fajult a helyzet. Alex lefogyott, a szervezete pedig fokozatosan legyengült.

A párnak időközben két gyereke is született, amit Alex egyúttal lehetőségként fogott fel arra, hogy rendbe jöjjenek köztük a dolgok, mert

a problémák és párja viselkedése ellenére még mindig szerelmes volt Jordanbe, és mindennél jobban szerette volna, hogy valahogy megjavuljon a kapcsolatuk. 

Nem utolsó sorban a gyerekek születésétől kezdve már nem csak saját magát kellett féltenie. Bár a nő a gyerekeket soha nem bántotta, Alex fejében végig ott kísértett a gondolat, hogy ha elhagyja Jordant, akkor előbb utóbb ők lesznek a nő következő célpontjai.

A pár 2016-ban költözött össze, innentől fordult át a lelki terror fizikai bántalmazásba. Az első tárgy, amivel Jordan Alex ellen fordult, egy palack volt. Először lefekvéskor vitte magával az ágyba, és jellemzően akkor kezdte el ütni Alexet, mikor már épp elaludt volna. Aztán ahogy a bántalmazás egyre gyakoribb lett, úgy Alex teste is hozzászokott a fájdalomhoz, egy idő után már szinte meg sem érezte, ha megütötték az üveggel.

Úgyhogy Jordan hamar le is cserélte azt egy kalapácsra, innentől kezdve ezzel ütötte Alexet.

Később már azt sem engedte neki, hogy ágyban aludjon. A helye innentől fogva a padlón volt, párna és takaró nélkül a saját ruháiból kellett magának valami fekhelyre emlékeztetőt varázsolnia.

Fotó: Bedfordshire rendőrség

Persze nem úgy kell elképzelni az egészet, mint egy folyamatosan tartó rémálmot. Alex hangsúlyozza, hogy az egyre erőteljesebben jelenlévő problémák ellenére is voltak szép pillanataik, mikor úgy éltek egymás mellett, mint két ember, akik szeretik egymást. Csakhogy az idő előrehaladtával egyre kevesebb volt az ilyen pillanat és egyre több a terror.

Miért nem halsz meg inkább?

A kalapács után Jordan már minden keze ügyébe akadó tárggyal bántalmazta Alexet, a lehető legkreatívabb módokon. Egyszer egy laptop töltőt ragadott meg, a zsinórt lazán az öklére tekerte úgy, hogy a dugóval sújthasson le Alex fejére. A sebből azonnal ömleni kezdett a vér, szépen lassan beterítette a padlót. Mikor Alex kérlelni kezdte Jordant, hogy segítsen neki, a lány nevetve elsétált onnan, de előbb még odavetette,

miért nem halsz meg inkább? Senkit nem érdekelsz.

Nem sokkal később Jordan az ütőfegyvereket késre cserélte, azzal hadonászott rendszeresen Alex irányába, ezzel már akár életveszélyes sérüléseknek is kitéve a férfit. Egy alkalommal csak pár centiméterrel vétette el az ütőeret a csuklójánál.

A cikk elején már említett leforrázások csak ez után következtek. Mint Alex mondja, egy pszichológiai játék volt az egész: Jordan a sarokba szorította, leöntötte forró vízzel, mire ő könyörögni kezdett a hideg vízért. Jordan pedig nagyvonalúan megengedte neki, hogy lehűtse magát. És ahogy a palack esetében, úgy itt is tettek követték Alex testének reakcióit. Mikor már épp hozzászokott volna a kínhoz, Jordan még tovább forralta a vizet, éppen csak el nem érve azt a hőfokot, ami már halálos lett volna.

Persze egy ilyen tortúra nem múlik el külsérelmi nyomok nélkül, hiszen csak a leforrázások harmadfokú égési sérüléseket okoztak Alex testén, és a korábbi bántalmazások is rengeteg zúzódást hagytak maguk után. Alex is többször megjárta a helyi kórházat, de soha még csak véletlenül sem mondott igazat arról, hogyan szerezte a sérüléseit. Volt, hogy azt mondta, elesett és beverte a fejét, vagy hogy az égési sérüléseket zuhanyzás során szedte össze, mert túl meleg volt a víz, amit magára engedett. Mindezt azért tette, mert rettegett a párjától, aki többször megfenyegette, hogy megöli.

Féltem Jordantől és attól, amire képes. Attól féltem, ha mondok valamit, biztosan megöl. Az egyik szomszéd többször is kihívta a rendőrséget, mikor kiabálást hallott, de én mindig igazoltam, hogy Jordan nem csinált semmit. Nem volt helyes, de azért tettem, hogy az életemet mentsem. A szemem alatt monokli volt és tele voltam zúzódásokkal. Ő maga tüntette el őket sminkkel, hogy senki ne vegye észre, hogy mit tett velem.

Mielőtt megismerkedtek, Alex hallott korábban több olyan személyről – többnyire férfiakról –, akik bántalmazták a párjukat egy kapcsolatban. Tisztában volt vele, hogy Jordan ugyanezt teszi, és hogy ez nagyon nincs rendben. Furcsának tűnhet, de mindezek ellenére egyáltalán nem törekedett arra, hogy szabaduljon ebből a helyzetből. Mivel párja minden korábbi meglévő kapcsolatát leépítette, a férfi senkihez nem tudott segítségért fordulni, így szépen lassan beletörődött a sorsába.

Végül már úgy fogta fel a dolgot, hogy ha csak napi egy ütést kapott, akkor az már egy remek nap volt. 

A teste azonban kezdte feladni a mindennapos harcot, az éhezés és a folyamatos bántalmazás teljesen kikészítették mind testileg, mind lelkileg. Talán ezért is érezhette úgy, hogy már nincs veszíteni valója.

Később az orvosok azt mondták neki, mindössze 10 napra volt attól hogy meghaljon a sérülései súlyossága és az alultápláltság miatt. Az egész akkor ért véget, mikor egy rendőr már sokadszorra kiment hozzájuk, és ahogy már korábban többször, Alext dolgai felől érdeklődött. Egészen addig a pontig mindent tagadott, de akkor egyszerre kitört belőle és mindent bevallott.

Annyira fájt mindenem, és annyira kikészített az éhezés, ha a rendőr nem lép közbe biztos, hogy ott helyben összeesem.

Bármilyen morbidan is hangzik, de Alexnek szerencséje volt, hogy tele volt súlyosabbnál súlyosabb sérülésekkel, így azonnal rengeteg bizonyíték állt rendelkezésre Jordan ellen, bőven elegendő ahhoz, hogy letartóztassák.

Oka volt annak, hogy életben maradt

Jordan még az után sem mutatott semmiféle megbánást, miután elkapták. Alex szerint az egészben sokkal  inkább az bántja korábbi párját, hogy végül lebukott, mint az, amit Alexszel tett. A nőt végül 7 és fél éves börtönbüntetésre ítélték, ezzel ő lett az első nő az Egyesült Királyságban, akit elítéltek párkapcsolaton belüli erőszak miatt.

Alex azt mondja, nem pazarol energiát arra, hogy Jordannal foglalkozzon, vagy rá gondoljon, de az átélt trauma miatt egyébként is sokkal érzelemmentesebben éli az életét. Mikor meghallotta az ítéletet, akkor sem tört ki örömében, csak később fogta fel az igazi megkönnyebbülést, és a válláról lekerülő terhet.

Bár tisztában van vele, hogy nem minden nő olyan mint Jordan, elmondása szerint még nem áll készen egy újabb párkapcsolatra. Most csak élvezni szeretné azokat a dolgokat, amiket régen szeretett csinálni, és amiket Jordan kivétel nélkül elvett tőle. Gyerekei még túl kicsik ahhoz, hogy megértsék, mi is történik a szüleikkel, de Alex szeretné, hogy egyszer megismerjék a történetüket. Rengeteg információt és bíróságról származó dokumentumot gyűjtött össze, hogy egyszer majd a gyerekek kezébe adja őket, mikor már elég idősek lesznek ahhoz, hogy megértsék.

A történet nyilvánosságra kerülése után nem sokkal a bedfordi kórház – ahol Alex is többször megfordult a kapcsolat ideje alatt – változtatott az ápolók és az orvosok feladatait illetően. Olyan továbbképzéseken kell részt venniük ezentúl, amelyek elvégzése segíteni fogja őket abban, hogy minél előbb, minél hatékonyabban felismerjék a sérülésekről, ha egy férfi (vagy nő) családon belüli erőszak áldozata lett.

Alex Skeel története borzalmas volt, törekedni fogunk arra, hogy megakadályozzuk, hogy a jövőben ehhez hasonló esetek megtörténjenek. Alex gyakran bejön a kórházba, hogy a személyzettel beszélgessen arról, amiket átélt, ezzel is elősegítve, hogy az embereink a lehető legfelkészültebbek legyenek

– nyilatkozta a képzést vezető Claire Knight, a Victim Support nevű szervezet tanácsadója.

Alex a történtek után sokszor elgondolkozott azon, hogy ennyi szenvedés után hogy volt képes életben maradni.

Miért maradtam életben? Miért nem ért célba a kés? Miért nem tört ripityára a koponyám? Oka kell, hogy legyen. Azt gondolom ez az ok az, hogy segítsek a sorstársaimnak. Bízom benne, hogy a többi áldozat helyzete folyamatosan javulni fog.

Szerinte a férfiakat nagyon sokszor saját hiúságuk és a szégyen tartja vissza attól, hogy beszéljenek az őket ért bántalmazásokról, és ami sokkal nagyobb baj, hogy sokszor a rendőrség sem veszi  elég komolyan ezeket a bejelentéseket. Úgy gondolja, a férfiakat nagyon gyakran magukra hagyják az ilyen helyzetekben, ez pedig nagyon nincs rendben, mert a bántalmazást nem befolyásolja az, hogy ki melyik nemhez tartozik.

Alex most egyedül neveli két gyerekét, a körülményekhez képest jól van. A BBC filmje óta a különböző tévéstúdiókat járja, hogy az életéről meséljen, hiszen a legtöbben nem tudják elképzelni, hogyan lehet az, hogy egy kapcsolatban a férfi legyen a bántalmazott fél. Emellett célja, hogy a jövőben felépítsen egy menedékházat azoknak a férfiaknak, akik nála szerencsésebbek voltak, és el tudtak menekülni a saját kapcsolatukból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik