Élet-Stílus

Tetőtől talpig menstruációs vérrel keni be magát a kaliforniai szextanácsadó

Demetra Nyx szextanácsadónak elege lett abból a szégyenből, amit kamaszkora óta érzett minden alkalommal, amikor menstruált. Úgy döntött, nem hordja tovább a stigmát, ehelyett minden nőnek megmutatja, hogy a havi vérzésben nincs semmi szégyellnivaló, hiszen az a természet csodájának megnyilvánulása – írja a Sun, a legnagyobb brit bulvárlap.

A kaliforniai Los Angelesben élő Demetra 12 éves korában menstruált először. Úgy érezte, ez undorító és szégyenletes dolog, ezért mindig próbálta titkolni a vérzését és folyamatosan attól szorongott, hogy a vér egyszer át fogja áztatni a ruháját.

Demetra 20 évesen kezdett fogamzásgátlót szedni, de a gyógyszertől pánikrohamai lettek, és csökkent a libidója, ezért inkább felhelyeztetett magának egy spirált. Az eszköz miatt viszont a vérzései annyira fájdalmassá váltak, hogy előfordult, hogy napokig nem tudott kikelni az ágyból. Aztán egyszer, egy menstruációs tölcsérrel véletlenül elmozdított a spirált, így kénytelen volt kivetetni. Ekkor érezte először azt, hogy teljesen át kell alakítania a menstruációhoz fűződő attitűdjét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Demetra Nyx (@demetra_nyx) által megosztott bejegyzés, Nov 21., 2018, időpont: 9:42 (PST időzóna szerint)

A 26 éves nő rájött, hogy a menstruációtól csak azért irtóznak sokan, mert a társadalom már gyerekkoruktól azt kódolja beléjük, hogy az egy mocskos, szégyenletes dolog, holott teljesen normális és természetes. Demetra azóta azért küzd, hogy ezt minden emberrel megértesse, hogy többé egyetlen nőnek se kelljen szégyenkeznie.

A jelenleg szexuális tanácsadóként dolgozó Demetra azóta minden hónapban olyan fotókat oszt meg magáról az Instagramon, melyeken az arca és a teste a saját menstruációs vérével van bekenve.

Mindegy, mit csinálunk vele, akár rajzolhatunk is, a lényeg, hogy az ember ne érezze kényelmetlenül magát attól, hogy megérinti a saját vérét

– mesél az önelfogadás útjáról Demetra. A szextanácsadó tudja, hogy a véres fotóival sokkolja az embereket, de pont ez a célja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Demetra Nyx (@demetra_nyx) által megosztott bejegyzés, Máj 15., 2018, időpont: 2:51 (PDT időzóna szerint)

Addig fogom ezt csinálni, amíg az ember hozzászoknak, és végül nem találják már megbotránkoztatónak. Addig fogom csinálni, amíg a kislányokat arra tanítják, hogy a testük természetes működése undorító. Addig fogom csinálni, amíg a nők úgy érzik, hogy a menstruációjuk alatt nem szeretkezhetnek. Addig fogom csinálni, amíg a nők úgy érzik, hogy szégyenkezniük kell, ha összevérezik a ruhájukat, vagy a lepedőjüket. Nem az a cél, hogy minden nő kenje be az arcát a vérével, hanem az, hogy a menstruációt ne kelljen többé szégyellni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik