Élet-Stílus

Közleményt adott ki a Dalból kizárt Petruska

Mint arról mi is beszámoltunk, plágiumbotrányba került a Dal egyik döntőse, Petruska, amiért ki is zárták a versenyből.

Az érintett előadó most Facebookon adott ki róla közleményt. Nem érti, miért most és miért így jutottak erre a következtetésre és miért nem vizsgálták meg ezt előbb.

Miért most került ez elő? Nem vizsgálnak át alaposan mindent már a beválogatások alkalmával jó füllel és szoftverrel?

Elmondta, hogy próba közben tudta meg a hírt, teljesen váratlanul érte.

Aztán jött a hétfő reggel. A műsorpróbán már zenélésre készen, bedrótozva álltunk a színpadon, amikor a stáb félrehívott, hogy szeretnének velem beszélni. Megosztották velem az előző nap befutott szakértői véleményt, ami szinte sokkolt.

Nem ért egyet a szakértői véleménnyel, szerinte gyakran használt megoldásra épül a dal, így könnyű olyan dalt találni, ami hasonlíthat rá.

Mivel a dalom a popzenében használt 3 legalapvetőbb dúr hármashangzatra épül, és a blues zenékre is jellemző shuffle ritmusban van, ha valaki minden áron találni akar valamit, könnyen fog.

A teljes közlemény itt alant olvasható:

Kiemelt kép: 24.hu / Pál Anna Viktória

Ajánlott videó mutasd mind

Megfejtették az első tojás rejtélyét

Rákérdeztünk arra is, a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, illetve miért voltak az akár többször tíz tonnás állatoknak csupán görögdinnye méretű tojásaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73876445, Négyes metró illusztrációk. 2019.03.18., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.