Élet-Stílus

Will Smith elmondta végre, hogy miért nem vállalta el a Mátrix főszerepét

Lassan közismert ténnyé vált már, hogy a Wachowski nővérek eredetileg nem Keanu Reeves-nek szánták Neo szerepét a Mátrixban, hanem Will Smith, aki nemet mondott a szerepre, és után került az Reeves-hez. Új videójában Smith végre elmeséli, hogy miért nem akart benne lenni a Mátrixban. Méghozzá vicces sztorikkal és animációval kísérve. Rögtön nemet mondott egyébként rá, mert előtte forgatta a Függetlenség napját, és nem akarta, hogy bekategorizálják őt, mint az űrfilmes fickót – ami picit érthetetlen, mert egyik film sem az űrben játszódik. Ráadásul nem bízott az addig csak egy filmet csináló rendezőpárosban, mivel a találkozójukon úgy próbálták eladni a filmet neki, hogy részletesen elmesélték azt a jelenetet, amikor Neo felugrik a levegőbe, ott marad, közben pedig a kamera körbefordul körülötte. Úgyhogy elvállalta helyette a Wild Wild Westet, amit azóta is bán. Ugyanakkor úgy érzi, a Mátrix így lett tökéletes, és valójában segített a filmnek azzal, hogy nem vállalta.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.