Élet-Stílus

A hivatal című sorozatban látta, hogyan kell újraéleszteni – megmentette vele egy idegen nő életét

Bár hivatalosan nem vett részt újraélesztést tanító tréningen, Cross Scott A hivatal című sorozat egyik epizódjában látta, hogyan kell újraéleszteni valakit. Egy idegen nő szerencséjére, írja az Independent.

A gumiabroncs-szaküzletben dolgozó Scott január 11-én egy vásárló autóját tesztelte éppen, amikor látta, hogy egy út szélén áll egy autó és villog a vészvillogója. A kormány mögött egy eszméletlen nőt talált, ezért egy kővel betörte az autó ablakát és anélkül, hogy először értesítette volna a mentőket, megpróbálta visszahozni a nőt.

Fogalmam sem volt, mit csinálok

– mondta Scott, aki később elmondta, hogy A hivatalban látott egy jelenetet, amiben arról beszéltek, hogy a Stayin’ Alive című szám ritmusára kell elvégezni az újraélesztést. A dal egyébként egy perc alatt 103 ütemet tartalmaz.

Nem sokkal később a nő fellélegzett, hányt, ezután Scott az oldalára fektette. Tíz perccel később megérkeztek a mentők, akik azt mondták a férfinak, valószínűleg megmentette a nő életét. Sok részlet nem derült ki az esetről, de azt tudni, hogy a nőt később kiengedték a kórházból.

Íme az említett jelenet, nézze meg ön is, hátha egyszer jól jön:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik