Élet-Stílus

Bezárt a rendőrség becsületkasszás, eladó nélküli boltja, annyira veszteséges volt

Fél évet élt csak meg, mert kiderült, az emberek mégsem olyan becsületesek.

Hat hónappal megnyitása után bezárt a manilai rendőr-főkapitányság épületében létrehozott „becsületbolt”, mert annyira veszteséges volt, hogy nem volt értelme működtetni – jelentette a helyi sajtó.

A Fülöp-szigetek fővárosában létrehozott bolt egyfajta kísérlet volt. Azt akarták bizonyítani, hogy az emberek, egészen pontosan a rendőrök, valamint a rendőrségen dolgozó emberek milyen becsületesek tudnak lenni. A kísérlet azonban elbukott.

A becsületbolt tavaly júniusban nyitott meg, az akkori manilai rendőrfőkapitány, Rolando Anduyan ötlete alapján. Az üzletben alapvető élelmiszereket, italokat, tésztákat és konzerveket lehetett vásárolni. Eladó nem volt. A vásárlók becsületességére bízták, hogy fizessék ki, amit megvettek.

Ester Tan rendőrtiszt a Philstar című lapnak elmondta, a bolt átlagosan havi ötezer forintnak megfelelő összegű veszteséget termelt, mert az emberek nem voltak olyan becsületesek, mint várták.

Voltak, akik kevesebbet fizettek, mint kellett volna, mások több visszajárót vettek el, mint ami járt volna nekik, és néhányan lopták a pénzt. Annak ellenére, hogy a bolt a rendőrkapitányság épületében volt, mindössze egy méterre az előtérben álló őrtől.

Úgy vették el a pénzt a dobozból, mintha csak a saját, külön bejáratú ATM-automatájuk lenne

– mondta Tan.

A legnagyobb veszteséget egy, a rendőrségen dolgozó nő okozta, akik több mint 15 ezer fülöp-szigeteki pesót (80 ezer forint) lopott el a kasszából. A csak Liza néven említett tolvaj rendszeresen megvárta, amíg megtelik a becsületkassza, majd zsebre tette annak tartalmát. A nőt végül kirúgták a rendőrségtől, de vádat nem emeltek ellene.

forintok (forintok)
Több hónapot kapott a kőszegi becsületkasszák fosztogatója
A férfi összesen talán pár ezer forintot lopott, a város lakói azonban nagyon felháborodtak a dolgon.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: istockphoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik