Élet-Stílus

VV Era: Nő legyen a talpán, aki ellen tud állni a Csokinak

Az előző széria VV Zsoltijának beszélgetős műsorában, ZSHOW time nevezetű YouTube-csatornáján látta vendégül az előző párbaj kiesőjét, Erát, aki a Való Világ kilencedik szériájának egyik legkarakánabb játékosa volt. Természetesen szóba került a műszempillája és műhaja is, továbbá Era elárulta, hogy a végére már nem igazán akart a villában lenni. Mint elmondta, akkoriban húnyt el a dédije és lett nagyon beteg a nagymamája, így a családi tragédiák árnyékában nem különösebben érdekelte, hogy visszajön-e a párbajról. Sőt, elmondta, hogy tudta, hogy ki fog esni és szerinte ez így is volt jól. Hunorról nem túl pozitív a véleménye viszont, hogy reméli minél előbb kiesik, úgy érezte, hogy nem igazán állt közel hozzá és amikor szüksége volt rá, sose állt ki érte igazán. Ezen túl arról is beszélt, hogy a Csokival való afférjának egyáltalán nem volt köze Renihez, mint elmondta, ha őt akarja bántani, akkor előre elmondja neki, és nem hagyja, hogy a többiektől tudja meg. Csokival valójában Hunort akarta kissé féltékennyé tenni, ugyanakkor hozzátette:

Nő legyen a talpán, aki ellen tud állni a Csokinak.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik