Élet-Stílus

P. Diddy azzal vádolja exét, hogy megcsalta őt

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk már, Diddy megpróbálkozott egy üzenettel visszaférkőzni exe, az egykoron popsztárként sikeressé váló Cassie kegyeibe, de az lazán csak posztolt képeket válaszként magáról és az új pasijáról.

Nehéz akkorát koppanni, mint Diddy az exének szánt posztja után
Ennél elegánsabban nehéz jelezni valakinek, hogy kösz nem.

Úgy tűnik, hogy a mogulnak ezzel belegyalogolhatott a büszkeségében, de persze az is lehet, hogy a hatalmas koppanásáról próbálja vele elterelni a figyelmet, de a TMZ infói szerint azzal vádolja Cassie-t, hogy új párjával megcsalta. A sztori szerint ugyanis exe úgy ismerkedett meg mostani pasijával, hogy Diddy bérelte fel még neki, hogy segítsen személyi edzőként formába lendülni, és szerinte a háta mögött kavartak, miközben ő fizetett neki. Ez a verzió ugyanakkor Cassie szerint nem felel meg a valóságnak, úgyanis bár valóban onnan ismeri mostani párját, amikor elkezdett vele randizni, akkor már szakított Diddy-vel, akit ismerhetünk Puff Daddy-ként, Brother Love-ként, és még egy tucat másik néven is.

Kiemelt kép: Taylor Hill/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik