Élet-Stílus
Hot Girls Wanted (Array)

Ha felelőtlenül nézel pornót és nem vigyázol erre az apróságra, akkor végül belőled lehet pornófilm

Viszonyleg kevesen tudnak róla, de egyre nagyobb problémát jelentenek az olyan zsarolók, akik aktív pornófogyasztókra csapnak le, majd megszégyenítik őket azzal, hogy felveszik webkamerán keresztül, ahogy felnőtt tartalmat néznek.

Merthogy a legtöbben nem csak néznek, amikor pornót fogyasztanak.

A hackerek a legtöbbször egyébként pénzt próbálnak meg kizsarolni azokból az áldozatokból, akiket felvettek önkielégítés közben.

Csavar

A Which magazin arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy rengetegen a fenti forgatókönyvtől rettegve bármennyi pénzt kifizetnek azért, hogy ne kerüljenek ki a felvételek. Az ilyen fenyegetéseknek nagyon kevés valóságalapja van, ez a félelem abból táplálkozik, hogy rengetegen elhiszik, hogy bárki képes átvenni a hatalmat a számítógépük fölött.

Pedig erre nagyon kevés reális esély mutatkozik, hiszen nincs annyi szakember, illetve erőforrás, amivel le tudnának fedni felhasználót, mint amennyit megfenyegetnek effélével.

Az hackeléssel riogató csaló általában rendelkezik a felhasználó jelszavával és rendszerint ezzel próbálja meg meggyőzni a halálra rémült nőt vagy férfit, hogy jóval több információ is a birtokába jutott.

Mit tegyünk ilyenkor?!

Íme, 6 pont, ami segíthet:

  1. Ha tényleg tudják a jelszavunk, akkor azt azonnal változtassuk meg, lehetőleg valami nehezebbre.
  2. Ne válaszoljunk, ne is vegyünk tudomást a fenyegetésről.
  3. Futtassunk végig egy vírusirtót, hogy kiszűrjük a gyanús programokat.
  4. Ragasszuk le a webkamerát, ha nem használjuk.
  5. Értesítsük az illetékes hatóságokat.
  6. Az érzékeny adatokat biztos helyen tároljuk.

Metro

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.