Élet-Stílus

Kollányi Zsuzsi az ikergyerekei mellett nem tud se főzni, se együtt zuhanyozni párjával

Kollányi Zsuzsi a BEST Magazin legújabb számában beszél a kihívásról, amit ikergyerekei jelentettek számukra. Mint elmondta, két csecsemővel is foglalkozni igen kemény munka, olyannyira, hogy jó ideje már nem maradt energiája főzni se. Ez akkor tudatosult benne, amikor párja a karácsonyi menüről kérdezte.

Amikor megkérdezte párom, mit fogok főzni, én is elcsodálkoztam, hogy az elmúlt négy hónapban nem volt fakanál a kezemben. Mert egy mosást bedobok a két pici mellett, meg ki is tudok teregetni, de főzni nem marad energiám.

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy mivel első gyerekekről van szó, és nincsenek korábbi gyereknevelési tapasztalatai, nem éli meg stresszként a dolgot, egyedül az nehéz, amikor fáj a hasuk. Mint megtudtuk korábban, a szülés folyamán voltak komplikációk.

Bence fiát rögtön műteni kellett köldöksérvvel születése után, mindössze két naposan operálták, ráadásul egy másik kórházban, így több hétig ingáznia kellett két gyereke között.

Mára már szerencsére túlvannak az ehhez hasonló problémákon, bár még nem érte utol bátyját növekedésben, nagyon szépen halad effelé Bence. Kollányi mesélt arról is, hogy időnként igénye van rá, hogy más ingerek is érjék, mint amit a lakás nyújt számára, de ez abszolút nem probléma, ugyanis a gyerekei nagyon könnyen “mozdíthatóak”. Ugyanakkor a közös idejük megszervezése tartogat kihívásokat. Mint elmondta:

A közös fürdéseknek egy időre biztos vége. Imádtunk esténként együtt zuhanyozni, de amióta a fiúk megszülettek, erre nem volt példa. Ha valamelyikünknek sikerül eljutnia a fürdőbe, addig a másik vigyáz a kicsikre.

Ugyanakkor próbálják érzetetni, hogy fontosak egymásnak, még ha csak tíz percük is jut rá egy nap és odafigyelnek egymásra. Az énekesnő egyébként már újra vállal fellépéseket, ugyanakkor egyelőre még csak olyanokat, amiknél három óránál tovább nem kell távolmaradnia gyerekeitől, hogy hazaérjen mindig időben megetetni őket.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik