Élet-Stílus

Fizessek én, mert neki elfogyott a pénze

Vannak egyoldalú kapcsolatok anyagi téren, de mi van akkor, hogyha a közös megállapodást az egyik fél felrúgja, és minden más fontosabb, mint a közös élet? Sok pár él úgy, hogy minden fillérnek helye van, és örülnek, ha hó végéig kihúzzák. Olvasónk hasonlóan él, napról napra, a partnere viszont máshogyan költekezik, mint azt megbeszélték. Ha te is jártál már így, ha most is olyan kapcsolatban élsz, ahol az anyagiak sok mindent tönkretettek, ha hirtelen veszítettétek el a javaitokat, és bajban a kapcsolat, akkor írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre.

Két éve vagyok együtt a párommal, és most már rendszeresen az történik, hogy a fizetésnap után két héttel elfogy a pénze, és amikor be kell vásárolni, odaszól, hogy fizessek én, mert neki nincs már pénze. Napról napra élünk, és amikor összeköltöztünk, azaz az én lakásomba költözött, abban állapodtunk meg, hogy a rezsi felét fizeti és ő vásárol be. Ebből az lett, hogy a rezsi felébe csak akkor tud beleadni, ha van pénze, és a bevásárlással is hadilábon állunk. Szeretne elvenni feleségül, de én nem akarom így élni az életemet. Amellett, hogy minden anyagi teher szinte csak rám hárul, ő dohányzik, ruhákat vásárol magának és hetente elmegy bulizni. Ezekre nem kér tőlem pénzt, de van egy olyan érzésem, hogy ez csak most van, és hamarosan nekem kell majd ezeket is finanszírozni. Mit tegyek, szakítsak vagy várjak, amíg megváltozik?

Az olvasói levelet Olimpia (ál)nevű olvasónk küldte nekünk, az anyagiak kezelése egy igen fontos kérdés a párkapcsolatokban, erre látunk egy nem túl jó példát.

Mit lehet tenni?

Az anyagiak kezelése sokat elárul egy emberről, a felelősségvállalás tökéletesen megmutatkozik abban, mennyire képes valaki beosztani a pénzét egy párkapcsolatban. A párkapcsolatról is sokat elmond, hiszen ha még nem olyan nagyfokú a bizalom, akkor általában külön kasszán vannak, ha pedig mindent bedobnak a közösbe, és együtt döntenek a költekezésről, akkor az a legnagyobb fokú bizalomról tanúskodik. Az, hogy a közös pénz gyakorlatilag az olvasónk pénztárcáját jelenti, nem jó alap a házasságra. Akkor lenne az, ha ez az olvasónknak nem lenne teher, hiszen akkor egyetértésben műdkönek úgy, ahogyan: ma már egyáltalán nem az a konzervatív szemlélet a követendő példa, hogy a nő nem dolgozik és otthon van a gyerekekkel a tűzhely mellett, a férfi pedig butára dolgozza magát a családért.

A pénz beosztása komoly terhet ró két felnőttre, hiszen mindketten lemondanak olyan dolgokról, amikre vágynának. Amennyiben csak az egyik fél hajlandó lemondani anyagi igényeiről a közös kapcsolat érdekében, az rossz irányba terelheti a kapcsolatot. A férfinek sem jó, ha egzisztenciálisan nincs a helyén, hiszen ez érzelmileg is kibillentheti a megszokott egyensúlyból.

Olvasónk azt kérdezi, szakítson-e, de a szakítás nem biztos, hogy jó megoldás, hiszen azt nem tudni, hogy a férfi mikor költözött el a családjától és hány éves, azaz hogyan is áll a felnőtté válással. Amennyiben még nem élt soha egyedül, és a családi fészekből repült ki át azonnal a nő lakásába, akkor van remény arra, hogy némi útmutatással, de felelősséggel álljon a pénzköltéshez. Amennyiben ez a költekezési mód a férfi korábbi kapcsolatait is jellemezte, érdemes elgondolkodni a közös jövőről, elképzelhető, hogy a teljesen külön kassza és a mindennel való elszámolás, felezés talán segít a problémán.

A szakítás akkor jöhet szóba, ha az anyagi gondok már annyira megterhelik a kapcsolatot, hogy az kihat mindenre: a hétköznapok veszekedéssel telnek, a szexuális élet gallyra megy és nem igazán találják egymásban azt, akibe beleszerettek. Az első három év ugyanis próbatétel, a kezdeti fantasztikus szerelmes időszak után lehullik az a bizonyos rózsaszín felhő a szemünkről, és meglátjuk a másikat a maga valójában is. A legtöbb pár ebben az időszakban szakít egymással, pontosan emiatt. A jó párkapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet, és ha az egyik fél annyira nem tiszteli a közös életet és a szerelmét, hogy minden pénzt elver vagy magára költ, az bizony önzés. Ráadásul az, hogy nem akarja megoldani az állandó anyagi problémát, kevés jót ígér a jövőre nézve.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik