Élet-Stílus

A nők a férjüknél is jobban szeretnek egy embert

1517 nőt kérdeztek meg arról, hogy kit éreznek magukhoz közelebb, a férjüket vagy a legjobb barátnőjüket, mire

valamivel több mint az 50 százalékuk a barátnőjüket jelölték meg a lelki társuknak.

Az okokra is rákérdezett a kutatást levezénylő, gyógyfürdőkkel és egészséggel foglalkozó Champneys. A legnagyobb egyetértés abban volt közöttük, hogy velük „mindenről lehet beszélni”, nem úgy mint a hitvesükkel.

A barátnők „többet is hallgatnak” és hogy nekik „elmondhatnak olyan dolgokat is, amit a partnerüknek nem”.

39 százalékuk azért is preferálja a barátnőjüket, mert „a sírásig tudják röhögni magukat”, 29 százalék igaznak találta, hogy „jobban önmaguk lehetnek” mellettük, negyedük pedig azt is gondolja, hogy „több közös van bennük”, mint a férjükkel.

40 százaléknyian azt is válaszolták, hogy jobb társaság a barátjuk „mert ugyanazokat a dolgokat élvezik”, 28 százalékuk szerint pedig „jobb tanácsokat is adnak”.

Négyből egy nő szerint azért is a barátnőjük van az első helyen, mert „kevésbé irritálja” őket, mint a házastársuk.

Egy másik tanulmány – emlékeztetett rá a vt.co – pedig arra jutott, hogy a nők a barátnőjükkel két olyan titkot is megosztottak, amikről a férjük nem tud.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik