Élet-Stílus

Nem adhatnak többé kívánságcetlit a gyerekek a Télapónak

Évek óta hagyomány a Nürnberg közeli Rothban, hogy a gyerekek az adventi piac karácsonyfájára egy cetlin felakasztották a kívánságaikat. De idén már nem – írta a Welt.

Olyanok voltak ezeken a papírokon, mint hogy „egyszer polgármester akarok lenni”. Erre az önkormányzat összehozott egy találkozót és gyerekek egy csoportja egy teljes napon át kísérgethette. De meglátogatták így a tűzoltóállomást és könyveket is kaptak.

Ez volt a gyerekeknek a fő attrakció a településen, évente 4000 cédulát is kiakasztottak. Mostanáig.

Az EU új általános adatvédelmi rendelete, a GDPR bevezetése mindezt megszüntette. Ez nagyobb felelősséget ró azokra, akik adatokat gyűjtenek ügyfelektől vagy felhasználóktól (biztos mindenki látta már május óta pár honlapon, ugyanis azokon is meg kellett kérdezni az olvasókat, milyen adatok megjegyzését engedélyezik a weblapnak), a 16 év alattiaknál ráadásul szülői beleegyezés szükséges.

Rothban pedig a gyerekek nemcsak a kívánságukat, hanem a nevüket és a címüket is ráírták a cetlire, amik ilyen a GDPR által védett adatok. Ha a szabályzatnak a város nem felel meg, akkor akár bírságot is kaphattak volna vagy kártérítéssel léphettek volna fel velük szemben. Ezt pedig nem akarták, így nincs többé kívánságcédulázás.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik