Élet-Stílus

Ablakmosó folyadékon és a saját vizeletén élte túl a poklot egy nő

Ausztrália területének nagy részét outbacknek hívják a helyiek. Vörös sziklák, kieltlen, poros síkságok, jellemzik a sivatagos tájat, amely majdnem 85%-ban fedi az ország területét. Egy ilyen területen robbant le az autójával a 40 éves Brooke Phillips, akinél mindössze fél liter víz volt az utazáskor. A nő nem sejtette, hogy hosszú időre elszakad majd a civilizációtól, így már az első este megitta az összes vizét.

Később kiderült, hogy ez nagyon rossz döntésnek bizonyult.

Brooke napközben 35 fokos hőségben volt kénytelen vagy a napon, vagy a még melegebb autójában tartózkodni. A nő kénytelen volt széttépni a pólóját, hogy az ablakmosó folyadékot begyűjtve túlélhesse a következő napokat. Semmi mást nem tudott inni, csak azt a folyadékot. Bevallotta, hogy az utolsó napon már a saját vizeletét is megitta, mert azt gondolta, hogy senki nem fogja megtalálni.

Hihetetlen módon az anyát végül a saját lánya találta meg, aki valóságos mentőexpedíciót indított a nő után.

Brooke elmesélte, hogy a nála lévő törölköző segítségével megpróbálta hidegen tartani az autóját és olykor bekapcsolta a klímát is, hogy kicsit hűteni tudja magát, de ez csak addig működött, amíg ki nem fogyott az üzemanyag az autóból. A nőnél volt kókusztej, paradicsompüré, extrudált kenyér és citromlé is, de próbált viszonylag keveset enni, mert ezek az ételek víz nélkül ronthatták volna a túlélési esélyeit.

Egy szakértő az eset kapcsán elmondta, hogy Brooke a legjobban akkor döntött, amikor az autójában maradt, ha nem így tesz, akkor biztosan meghalt volna.

A nő tanult az incidensből,  azóta 20 liter vizet tart az autójában és nagyon vigyáz rá, hogy mindig tudják, pontosan merre jár.

Borítókép: Thinkstock

Metro

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik