Élet-Stílus

A világ legnagyobb orgiáját szervező nő elárulta a három szabályt, amit a résztvevőknek be kell tartani

A rendezvényszervező és táncos Pearl Derriere szeretné megdönteni az eddigi legtöbb résztvevővel megrendezett orgia rekordját. A 29 éves nő – aki 21 éves abbahagyta a számolást, hány emberrel volt, addig 100-zal – azt tervezi, hogy 1000 embert is össze tud csődíteni, így magasan megdöntené az eddigi japán rekordot, amin 500-an jelentek meg.

Azt mondja, három szabályt kell majd betartania az ő orgiáján résztvevőknek:

  1. vinniük kell magukkal még egy embert,
  2. óvszert kell használniuk
  3. és nem vihetnek mobiltelefont.

A denveri nőt az a számtalan szexparti inspirálta, amiken ott volt, egyébként egy „szexpozitív” mozgalom szószólója, ami a biztonságos és konszenzuson alapuló szexuális kísérletezést karolta fel.

A helyszín és az időpont is megvan már, de egyelőre titokban tartják a mozgalom tagjai.

Derriere egy biztosítási vállalatnál dolgozott, míg 2012-ben át nem tért a szexiparra. Az irodai munkája során behívatták a főnökei, mert egy házas nővel volt kapcsolata, és ami miatt a munkatársai  „kényelmetlenül érezték magukat”, pedig a nő férje áldását adta rájuk.

Azóta is többszerelmű (poli), 35 éves barátjával, Dan Patrickkel él, de gyakran meglátogatja a „háziasszony” barátnőjét, a 30 éves Tomi Taileyt is Dallasban. Egy ágyban szoktak aludni, de a két  párja még nem feküdt le egymással, viszont gyakran elkísérik orgiákra.

Sokan azt hiszik, hogy az életvitelem miatt vagyok mohó, ha szexről van szó, de ez nem igaz. De abbahagytam a számolást, hogy mennyi emberrel feküdtem le, amikor már 100 fölött jártam

– nyilatkozta. Derriere 16 évesen vesztette el szüzességét, egy évvel később volt része az első csoportos szexben.

https://www.instagram.com/p/BjoK-ZBjreT/

Nem tudom elképzelni, hogy egy ember mellett kiteljesedne minden fizikai és érzelmi szükségletem, ezért passzol hozzám a poli swingerség. Van, mikor eljön velem Dan egy szexpartira, és valaki mással fekszem le, néha egy baráttal, de ez nem bántja, tudja, hogy így működik a kapcsolatunk. Nem kell magunkat bizonytalannak érezni, mert tudjuk, hogy értékeljük egymást

– mesélte a nő a Mirrornak, aki 2012-ben, mikor burleszk táncosként dolgozott, ismerte meg a szeretetét az orgiák és a nem monogám kapcsolatok iránt. Először egy privát szexpartira hívták meg, hogy táncoljon, azonnal megtetszett neki.

Hamar rájöttem, hogy ez olyan, mint bármelyik másik buli, emberek beszélgetnek, táncolnak. Az emberek szexelhetnek vagy csak nézelődhetnek is akár. Egy csomó barátom lett arról az estéről.

De ez – valamint az, hogy a szexiparban dolgozik – nem jelenti egyben azt is, hogy minden napja így telne el, általában heti egyszer fekszik le a barátjával és a barátnőjével.

Mire befejezem a munkát, csak le akarok dőlni és tévét nézni

– állítja, majd hozzátette, havi egyszer azért megjelenik orgiákon.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik