Élet-Stílus

Ez a három amerikai gyerek még sosem járt szupermarketben

Mint ahogy iskolában sem voltak még.

Amy Rae és férje, Caleb még 2007-ben vásárolt egy 36 hektáros földet Coalmontban (Tennessee állam), két évvel később pedig felépítették a házukat a farmon. Aztán családot alapítottak, ma már három fiuk van, Liam 8, Malachi 5, Ewan pedig kétéves.

A fiúk (ahogy azt már a címben is előrevetítettük) még sosem jártak szupermarketben – ez nemcsak azért van, mert a legközelebbi város is több mint egy órányira van tőlük, hanem azért, mert

a család nem szokott vásárolni. Semmit. Amy és Caleb ugyanis megvalósították régi álmukat, és önellátásra rendezkedtek be.

Vannak állataik: 30 skót felföldi marha, 15 alpaka, 30 kecske, 10 juh, 40 kacsa, egyéb baromfi, emellett méhészettel is foglalkoznak.

A rendszeren kívüli család számára a közületi számla is ismeretlen fogalom, hiszen a villanyáramot napkollektorokkal, a vízellátást tisztított esővízzel és kúttal oldják meg, gázpalackkal melegítenek, fatüzelésű kályhával fűtenek. Mobiltelefont használnak, vezetékesre nincs szükségük.

A gyerekek magántanulók, nem jártak iskolába, óvodába.

Amy szerint mindez sok munkával jár, de megéri „függetlennek” lenni. Egyetlen fontos szabály van: jó előre alaposan meg kell tervezni mindent.

 

via Northfoto, kiemelt kép: Amy Rae / mediadrumworld.com

Csodákat művelnek 400 négyzetméteren - Tanya a város közepén
Környezettudatos és önellátó életet él az apa és három gyermeke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik