Élet-Stílus

Vajna Tímea húga nem akarja, hogy nővéréhez hasonlítsák

Palácsik Lilla és Visváder Tamás úgy érzik, hogy a TV2 celebpáros műsorának köszönhetően szereztek annyi ismertséget, hogy végre nem a Vajna-házaspár árnyékában éljék további életüket – erről a NLCafénak beszéltek.

Szerintem eléggé megismertek az emberek ahhoz, hogy ne a nővéremhez hasonlítsanak. Keleti Andival sokat beszélgettem repülőn, és már akkor azt mondta, hogy pozitívan csalódott bennem, és biztos benne, hogy a magyar médiában nem Vajna Timi húgaként, hanem Palácsik Lillaként fognak ismerni

– mondta Palácsik Lilla, ezt a gondolatot pedig férje, Visváder Tamás vitte tovább:

Nagyon szeretjük Timiéket, de úgy nem lehet leélni az életünket, hogy mindig az ő neve mögé fognak minket berakni. Nehéz kitörni ebből, de most rajta vagyunk, nem szeretnénk háttérbe szorulni többé. Megpróbálunk pozitív irányba menni, hátha az emberek megszeretnek minket.

Palácsik azt is elmondta, hogy ő nővérével ellentétben Instagramján inkább szerelmes fotókat oszt meg, ami szerinte egy fiatal feleséghez illik, ruha nélkül pedig maximum bikinis fotókat mutat magáról, mert:

Feleségként furcsa szexi képeket posztolni, én nem vagyok magamutogató.

Vajna Tímea itt komolyan egy másik nő lábát nyalogatja?
Érdekes fotósorozat készül a kormánybiztosnéről.

Kiemelt kép: Instagram/Palácsik Lilla

Ajánlott videó

Olvasói sztorik