Élet-Stílus

Ez a három nő vibrátorokat lopott 123 ezer forint értékben

A rendőrség két nőt keresett, akik 600 dollár, azaz 123 ezer forint értékben loptak el szexjátékokat egy szexshopból.

Három nő a perth-i Libido nevű boltba vasárnap nem sokkal éjfél után lépett be a biztonsági kamerák felvételei szerint. Ketten közülük kicsomagoltak a dobozából négy, csúcsminőségű vibrátort, és a ruhájukba rejtve kiléptek velük az üzletből.

A Libido tulajdonosa, Garry Smith a Daily Mailnek úgy nyilatkozott, hogy a három vibrátor a legkeresettebb eszközeik közé tartozik, az egyik egy Come Hither Rabbit volt, ami 280 dollárba, úgy 58 ezer forintba kerül.

Azt is elmondta, hogy először csak az egyik nő csomagolta ki az egyik „játékszert”’, majd ment ki vele, aztán már a barátaival tért vissza, akikkel másik három, 18-28 ezer forintba kerülő vibrátort tulajdonítottak el. A próbafülkébe mentek velük, ahol kivették a csomagolásból , majd elhagyták az üzletet.

Smith, annak, aki segít azonosítani a nőket, egy 50 dolláros, 10 ezer forintos utalványt ajánlott fel. Nem túl bőkezű, ahhoz képest, hogy bevallása szerint félévente 500 ezer forintnyi terméket lopnak el tőle.

Nagyon nagy a forgalmunk, mert azon kevés forgalmazó közé tartozunk, akik éjszakánként is nyitva vagyunk, hogy elkapjuk az akkori forgalmat is

– nyilatkozta Smith, majd hozzátette, ilyenkor leginkább a nőknek szóló szexjátékokat keresik a vásárlók.

A hírhez tök friss komment, hogy egy órája a Libido Facebook-oldalán megosztották, hogy mindkét nőt elkapta a rendőrség.

Kiemelt kép: WA Police

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73908380, A kiállítást a 2B Galéria a magyarországi deportálások 75. évfordulója alkalmából szervezi és a II. világháborúban elpusztított 565 000 magyar zsidónak állít emléket. Koncepciója szervesen kapcsolódik a Waldsee 1944 című, a galériában 2004-ben (majd később még több mint húsz helyszínen, többek között Berlinben, Washingtonban, New Yorkban és Cape Town-ban) bemutatott kortárs képzőművészeti projekthez.  A holokauszt áldozatainak leveleit ma levéltárak őrzik. A képeslapok, papírfoszlányok, levelek a munkaszolgálat és a deportálás különleges dokumentumai, legtöbbször szerzőjük életének utolsó pillanataiban íródtak. Waldsee az auschwitzi megsemmisítés szimbolikus helyszíne., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.