Élet-Stílus

Másfél milliárdra perlik a Mekit, mert sajt volt a hamburgerükben

A McDonald’s két floridai vásárlója azért perli a gyorsétteremláncot, mert szerintük tisztességtelenül járt el akkor, mikor kifizettette velük a sajtot, pedig azt nem is kértek a szendvicsükbe. Ezért 5 millió dollár, azaz 1,4 milliárd forint kártérítést szeretnének kapni.

Cynthia Kissner és Leonard Werner azzal érvel, hogy a sima hamburgert és a sajtburgert különböző áron kínálják az éttermekben, mégis, amikor egy McRoyalt (amit az Egyesült Államokban Quarter Poundernek neveznek) kértek sajt nélkül, ugyanazt az árat kellett fizetniük.

Mikor május 8-án benyújtották a vádiratot, a Meki négy különböző McRoyalt árusított, kettőt sajttal, kettőt anélkül, utóbbiak 30-90 centtel (84-252 forinttal) kevesebbért, menüben ugyanakkor csak a két sajtos változatot lehet kérni.

Ezzel – a két felperes szerint – a McDonald’s arra kényszeríti a vásárlókat, hogy vegyék meg a két szelet sajtot is, még akkor is, ha ezt ők nem szeretnék.

Az USA Todaynek a gyorsétteremlánc egy szóvivője azt nyilatkozta, hogy szerintük ennek keresetnek nincsen jogi érdeme, ha valaki sajt nélkülit akar, az úgy adja le a rendelést, hogy egy sajt nélküli McRoyal legyen benne.

Kiemelt kép: Getty Images/Scott Olson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik