Élet-Stílus

Mutatjuk a Victoria’s Secret idei nagy durranását: az 1 millió dolláros melltartót

November 8-án kifutóra áll a Victoria’s Secret idei show-ja, ahol Palvin Barbara is visszatér. A bemutató csúcspontja ezúttal is a Fantasy Bra lesz, ami tulajdonképpen egy hordhatatlan fehérnemű, ellenben méregdrága és extrémen csilli-villi.

Egy két millió dolláros melltartó, ami legalább hordhatatlan
Arany, zafír és 600 karát a póló alá.

Az idei 1 millió dollár, azaz 282 millió forint értékű. Az elkészítésével 930 órát bíbelődtek az alkotók, ezalatt pedig 2100 darab Swarowski gyémántot applikáltak fel az ezüstből készült alapra. A viselője pedig Elsa Hosk lesz.

A svéd modell november 7-én – azaz a show előtt egy nappal – fogja betölteni a 30-at, ezért a legtökéletesebb születésnapi ajándéknak nevezte a lehetőséget. Hosk persze ettől függetlenül is úgy tömjénezte a különleges melltartót, mintha bónuszt kapna utána.

Remegett az egész testem. Nem azért, mert ideges voltam, csak annyira izgatott. Egyszerűen elképesztő érzés volt, még soha nem éreztem ilyet korábban. Határozottan egy olyan pillanat volt, amit sosem fogok elfelejteni. Egyértelműen a leggyönyörűbb fantasy bra, amit valaha láttam. Nagyon menő, letisztult, modern és csillogó. Ha én tervezhettem volna, akkor is pont így nézne ki. Amikor rámadták, az olyan volt, mintha valaki varázsolt volna a testemen

– ömlengett a People magazinnak a modell.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

elsa hosk (@hoskelsa) által megosztott bejegyzés, Nov 5., 2018, időpont: 12:09 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@hoskelsa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik