Élet-Stílus

A 16 éves áldozat szerint csak hasznára vált, hogy a tanárával szexelt

Bíróság elé került a korábban középiskolai tanárként dolgozó, 26 éves Rebecca Mason-Cales, mert lefeküdt az egyik 16 éves diákjával. A fiú, akinek a nevét a kora miatt nem hozták nyilvánosságra, kiállt a nő mellett a bíróságon – írja a brit Metro.

Kedden, az idahói West Ada bírósága előtt kikérte magának, hogy áldozattá nyilvánítsák, azt mondta, bármi is történt közte és a történelmet, illetve német nyelvet oktató Mason Cales között, az kölcsönös beleegyezésen alapult, a nő soha, semmivel sem kényszerítette őt. A fiú azt mondta, csak javára vált, hogy szexuális viszonyt folytatott a tanárral, mert míg korábban „láthatatlan” diák volt az iskolában, akit a társai levegőnek néztek, hirtelen népszerűvé vált. Olyanok mentek oda hozzá beszélgetni, akik korábban pillantásra sem méltatták.

A házas Mason-Cales 2017 augusztusában feküdt le először a fiúval, majd később még legalább hat alkalommal. A nőt februárban tartóztatták le, miután egy névtelen bejelentést követő nyomozás során átvizsgálták a telefonját, és megtalálták a szexuális tartalmú üzeneteket, amiket a fiúval váltott.

A fiú a bíróságon azt mondta, az állam és a polgárok semmivel sem lesznek nagyobb biztonságban, ha a tanárnőt börtönbe küldik, majd felszólította a hallgatóságot, hogy felállással fejezzék szolidaritásukat a tanárnővel. Három teljes sornyi, vagyis 15 ember állt fel.

John Dinger, az ügyész azt mondta, a fiú kiállása csak azt bizonyítja, hogy Mason-Cales kihasználta a fiú tapasztalatlanságát és befolyásolhatóságát. Úgy érvelt, az áldozat felszólalása a legjobb bizonyíték arra, hogy miért nem szabad kiskorúakkal, pláne tanár-diák viszonyban szexuális kapcsolatot létesíteni.

Richard Greenwood bíró végül 120 nap börtönbüntetésre ítélte a tanárnőt. Emellett Mason-Cales egész hátralévő életében szerepelni fog a szexuális bűnelkövetők listáján, és soha többé nem dolgozhat 12 és 18 év közötti gyerekekkel. A nő az áldozatával nem létesíthet kapcsolatot, amíg a fiú be nem tölti a 21 éves kort.

(Kiemelt képünkön Rebecca Mason-Cales, fotó: Ada County Sheriff’s Office / Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik