Élet-Stílus

Zseniálisan állt bosszút egy család, akiknek jéghideg pizzát szolgáltak fel egy étteremben, végül ki kellett hívni a rendőröket

Fay James és a családja a Domino’s étteremből szerettek volna ételt rendelni, de a történet vége az lett, hogy kihívták rájuk a rendőröket. Jamesék azt mondják, hogy több mint 40 percet vártak az alapvetően gyorsétteremként működő Domino’s-ra, ahonnan saját bevallásuk szerint maximum 8 percre laknak. Mikor végre kihozták az ételt, a családfő nem hitte el, hogy képesek voltak majdnem egy óra várakozás után hideg pizzát és csirkeszárnyat felszolgálni nekik.

Hiába mondtuk a futárnak, hogy így az étel ehetetlen, ő hajthatatlan volt.

A család hosszú telefonálgatás után sem kapott választ arra, hogy miért kell jéghideg ételt enniük, ezért úgy döntöttek, hogy személyesen mennek be az étterembe. A pizzériában nem foglalkozott velük a menedzser, de az apa nem hagyta annyiban, azt mondta, addig nem mozdul, amíg nem törődnek a problémájával.

Az idő csak telt, míg végül este 11 óra lett, amikor a személyzet megkérte a családot, hogy távozzanak, különben kihívja a rendőrséget. Az apa nem tágított, így a rendőröknek kellett kivonulni a helyszínre. A járőrök nem hitték el, hogy ezért kellett bevetniük magukat, de végül a boltost arra kötelezték, hogy foglalkozzanak a férfi panaszával.

Az ügynek végül úgy lett vége, hogy az étterem egy 50%-os kupont adott a családnak, akik végül elérték, amit akartak, csak több órányi demonstráció és rendőri közbelépés kellett hozzá.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik