Élet-Stílus

Rémülten szaladtak a vendégek a sportbárba betört versenyló rombolása elől

Sikerült egy olyan helyet választania, ahol sportfogadással foglalkoznak.

Szép kis pánik volt. Még mindig nem hiszem el, hogy megtörtént.

Így emlékezett vissza a Reutersnek Párizs közelében található bár tulajdonosa, Stephane Jasmin, a szeptember 24-én történt esetre, amit a hely biztonsági kamerája rögzített. A felvételen látni lehet, ahogy a vendégek az életüket féltve menekülnek a bárba betörő ló, és leginkább patái elől. Az állat a hátsó lábait ki-kirúgva rombolt végig a helységen, feldöntve a székeket és asztalokat, majd a bárpult végén visszafordult, és kirohant.

Az eset a lótartásról ismert Chantilly-ben történt. A versenyló a helyi sajtóban megjelent hírek szerint azután tört be a bárba, hogy sikerült megszöknie trénerétől, miközben az istállóból vezette át a versenypályára. Jean-Marie Beguignem elmondása szerint a lónak meg van a szokása, hogy megszökik.

Arról nem számoltak be, hogy az esetben a bár vendégei, vagy a ló megsérült volna.

Közben Angliában sokkal békésebben zajlott, amikor egy kis ló jelent meg egy pupban. Ő csak a bent iszogató gazdáját kereste.

Azt ismerik, amikor a ló bemegy a kocsmába?
Nem vicc, tényleg megtörtént.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik