Élet-Stílus

Rossz helyre tett pipa miatt kell elhalasztania a bakancslistás útját a rákos nőnek

A rákkal küzdő Mandie Stevensonnak el kellett halasztania a bakancslistáján szereplő New York-i útját. Mindössze csak egy rossz helyre tett pipa miatt – írta a BBC.

A skóciai Falkfirkben élő nő a vízumhoz szükséges online kérdőívben,

arra a kérdésre hogy részt vett-e terrorista cselekményben vagy fajirtásban, azt válaszolta, hogy igen.

A 29 éves, 2005-ben végzetes mellrákkal diagnosztizált Stevenson csak akkor jött rá a hibára, amit vétett, mikor elutasították a kérelmét. Ez viszont azt jelentette, hogy el kell halasztania a New York-i álomutazását, és el kellett látogatnia az Egyesült Államok londoni nagykövetségére, hogy bebizonyítsa, nem jelent fenyegetést az országra. Több kikérdezésen átesett, miután megkapta a teljes vízumot, de az amerikai hatóságok nem tudják garantálni, hogy időben megérkezik, még a repülőgépe indulása előtt.

Azt tanácsolták Stevensonnak – és a vele utazó barátjának –, hogy foglalják át egy másik időpontra a jegyeiket, ami legalább 290 ezer forintnyi fontba kerülne.

Első pillanatban azt hittem, hogy ez csak egy rossz álom, és csak utána jöttem rá, mit is tettem

– nyilatkozta a nő a Mornings with Stephen Jardine című BBC-s rádióműsornak. Azt mondja, hogy szerinte a „nem” válaszlehetőséget pipálta ki, csak aztán, mikor ráklikkelt a küldés gombra, valahogy átállítódott.

Azt gondolta, hogy könnyű lesz kijavítani, de Londonban, az USA nagykövetségén azt mondták neki:

ez a legrosszabb doboz, amit be lehet pipálni.

Végül 320 fontot, 116 ezer forintot fizetett ki, hogy vízumot kapjon, és egy sor elbeszélgetésen részt kellett vennie, meg is ítélték neki a beutazási engedélyt, de 3-5 nap, míg kézhez is kapja.

Azt tanácsolták nekik, hogy foglalják át a jegyeket egy másik időpontra, ami nem csak azért probléma, mert sokba kerül, hanem mert Stevensonnak minden 12. héten meg kell vizsgáltatnia magát a daganata miatt.

A rádiósműsorban Stevenson beszélt még a bakancslistájának más pontkjairól is, így egy kanadai és egy thaiföldi útról, valamint találkozni Steven Gerrarddal.

Az Independent utazási rovatának szerkesztője, Simon Calder az üggyel kapcsolatban egyébként azt mondja, az űrlapnak ez a kérdése teljesen értelmetlen, hiszen ki is jelölné be az „igen” választ? Ráadásul, akinek ez mégis sikerül, az felkerül az amerikaiak listájára, amin egy életen át rajta is marad. Azt tanácsolja egyébként, hogy csak azután kezdje el lefoglalni a jegyeit bárki, hogy már végeztek a papírmunkával.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik