Élet-Stílus

Ez történik akkor, mikor egy embert elhamvasztanak

Nyílt napot tartott a nottinghami Bramcote krematórium, ahol közönség előtt mondák el, mi történik a hamvasztás alatt, hogy ezzel is segítség az ezzel kapcsolatos tévhitek, félelmek legyőzését.

Az emberek azt gondolják, hogy újra eladjuk a koporsókat, vagy hogy összekeverjük a hamvakat, ezért ma megmutatjuk, hogy átláthatóan működünk és mindenre figyelünk

– nyilatkozta a krematórium igazgatója, Louise Singer a Mirror szerint.

A brit szabályok szerint a holttestet 72 órán belül el kell hamvasztani, a Bramcote-nál a cél, hogy még 24 órán belül sor kerüljön rá. Először átnézik, hogy véletlen nem maradt-e valami a koporsóban, aminek nem szabadna ott lennie, majd talán a legfontosabb, hogy az elhunytnak nem volt-e pacemakere. Ha ugyanis felrobban a kemencében,

a 20 tonnánál is nehezebb krematóriumi gépek akár 2,5 centi is felemelkedhetnek a levegőben.

A halottat ezután a kettőből az egyik gázüzemű gépükbe tolják, amiben 800-1000 fok van. Olyan meleg, hogy pénteken, mikor kikapcsolják a gépet, utána, hétfőn még mindig 300 fokos.

Ha csak egy testrészt égetnek el (szükség volt rá a boncolásnál, vagy tudományos célokból), azt is csak külön, nem keverik össze mások testrészeivel.

90 percen át égetik, miközben a munkatársak egy kémlelőlyukon figyelik, hogy mi történik bent, és hogy mikor lett kész, vagyis amikor már nincsenek lángok. A folyamat alatt a hulladékszemcséket elszívják és megszűrik, hogy a fogtömésekből a higany ne kerüljön a légkörbe.

A homok állagú hamvakat egy gereblyével gyűjtik össze és hagyják egy órán át hűlni.

A súlya emberenként változó, függ a csontsűrűségtől, de állítólag nagyjából megegezik az egyén születési súlyával.

Aztán egy gépbe rakják a hamvakat, amivel átszitálják, és kiszűrik belőle az olyan fémeket, mint a jegygyűrű vagy a csípőprotézis.

Azt a rokonok döntik el persze, hogy mi legyen a hamvakkal ezután, elviszik vagy elszórják nekik a krematóriumnál. Az utóbbi időben egyre többen döntenek úgy, hogy tetováláshoz vagy egy ékszerhez használják fel.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik