Élet-Stílus

Csődbe ment a filantróp lángosos

Utoljára még szervez egy karitatív gyereknapot, utána lehúzza a rolót Szabó Richárd.

A hvg.hu szúrta ki, hogy a Sugó-parti Lángossütő augusztus 26-án lehúzza a rolót. Szabó Richárd a Facebookon búcsúzott el, azt írta,  a közterheket, költségeket már nem tudják kigazdálkodni. A bezárást nem lehet elkerülni.

Egy éve vette át a hely üzemeltetését, és nem volt a történetükben egyetlen pillanat se, amit szégyellne…

Tönkrementünk. Hónapok óta sejthető volt… de kihúztuk az utolsó pillanatig.

Emelt fővel távoznak – tette hozzá.

Bejegyzésére özönleni kezdtek a támogató kommentek, amit megköszönt, de jelezte, nem fogad el segítséget magánemberektől. Egy külön videón elmagyarázta, mit szeretne inkább.

Mint írta, mindenki bérből, nyugdíjból és különböző támogatásból él, ha pénzt fogadna el, az számára erkölcsi érvágást jelentene.

 A héten még dolgozom, hátha lesz megoldás, de szeretettel, alázattal és tisztelettel kérek mindenkit, ne gyűjtsetek.

Azt kérte, aki jót akar tenni, az vegyen tartós élelmiszert és vigye el hozzájuk vasárnap, amikorra karitatív gyereknapot szerveztek. Még utoljára. Kemény napok, hetek várnak rá…, de méltósággal szeretné viselni.

Szeretés van emberek, jobban mint valaha.

Télen mi is írtunk a Sugó-parti lángososról, ő volt az, aki szívesen látta vendégül a rászorulókat.

Emberségből jeles: egész éjjel forró teával várja a rászorulókat egy bajai lángossütő
Egy alkalmazottuk felügyeletével marad nyitva a fűtött vendégtér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik