Élet-Stílus

Az Omega gitárosa szívbetegsége miatt tudta meg, hogy rákos

Molnár György Elefánt még májusban lett rosszul, akkor szívritmuszavara miatt kezelték, de később újabb aggasztó tüneteket vett észre magán. Véres vizelete miatt eleinte csak vesehomokra gyanakodtak az orvosok, majd később, a szívére kapott véralvadásgátló tűnt a baj forrásának. Mivel azonban hónapokkal később sem múltak el panaszai, ezért ultrahangos vizsgálatra küldték a zenészt.

Több másodpercre leállt az Omega gitárosának szíve
Pacemaker beültetésére készül.

Nem vagyok babonás, de izgultam, mit találnak, és a fejem fölött álló képernyőn magam is láttam, ahogy feltűnt az a két csúnya daganat. A főorvos úr ekkor közölte, hogy rákos vagyok, de rögtön neki is állt a kisebb és nagyobb, mogyoró méretű tumorok kiégetésének. Ezt is végignéztem

– kezdte a Blikknek az Omega gitárosa.

A szövettani eredmény még hátravan, tünetmentesnek nem mondhatom magam, de ha fél évvel később vették volna észre, hogy rákos vagyok, amikor ezek a daganatok már dió méretűek, az végzetessé válhatott volna. A hetvenedik évemet taposom, és nem félek olyasmitől, amit elkerülni nem tudok, de még nem akarnám hátrahagyni a feleségemet és a két kisfiunkat. Tudom, hogy szükségük van rám. Lehet még dolgom a világban, mert hihetetlen, hogy a szívbajomra kapott gyógyszer mentette meg az életemet. A főorvos úr csak a szerelmeskedéstől tiltott el két hétre, a zenéléstől nem!

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik