Élet-Stílus

Szerelem miatt csempészett kokaint a könnyelmű apáca

Két font (valamivel több, mint kilencven deka) kokaint találtak egy 51 éves, amerikai apáca poggyászában, a sydneyi repülőtéren. Denise Marie Woodrum bőröndjében több pár cipő volt, azok preparált sarkaiba rejtették a kábítószert. A nő azt mondta, mindenről a vak szerelem tehet.

Woodrum tavaly augusztus elején bukott le a kokainnal Ausztráliában, azóta előzetes letartóztatásban van. Ügyvédje, Rebecca Neil a napokban közölte a bírósággal, hogy a kokain természetesen nem a védencéé volt, hanem egy titokzatos idegené, akivel az apáca az interneten ismerkedett meg – írja a New York Post.

Fotó: Ausztrál Határőrség

A rejtélyes férfi (már ha egyáltalán férfi, és csak egy emerről van szó) Hendrik Cornelius néven mutatkozott be Woodrumnak.  A nő, aki egy tönkrement házasság, és komoly egészségügyi problémák miatt lépett be egy kansasi rendbe, úgy érezte, végre talált valakit, aki igazán megérti. Neli szerint, védence sebezhető volt és kiszolgáltatott, tökéletes préda egy bűnöző számára.

Az biztos, hogy Woodrum és az állítólagos Cornelius üzenetek százait váltották egymással. A nő beleszeretett az ismeretlenbe, anélkül, hogy valaha találkozott volna vele. Az azonban nem világos, hogy mennyit tudott Woodrun a poggyászában elrejtett drogról. Ő azt mondja, semmit, de néhány bizonyíték arra utal, tisztában volt vele, hogy mire vállalkozott Cornelius kedvéért.

Fotó: Ausztrál Határőrség

A nő 2017. július 18-án szállt repülőre Missouriban, ahonnan Texasba, majd onnan a karibi Trinidad és Tobagóba utazott, onnan másnap a Suriname Köztársaságba repült. Akkor egy üzenetben azt írta egy Stacie nevű nőnek, hogy az egész útját fizetik, sőt, a végén még pénzt is fog keresni.  Július 30-án pedig azt írta Corneliusnak, hogy épp autóban ül valakivel, a cuccért mennek, amiért nem kell aláírni semmit. Augusztus 2-án aztán küldött egy listát Corneliusnak a kiadásiról, majd felült a Sydney felé tartó gépre.

Amikor elfogták, a nő azt mondta rendőröknek, a cipőket az utazása során vásárolta, és az anyjának viszi őket ajándékba. Később már úgy módosított a vallomásán, hogy Dél-Amerikában, ismeretlenek adtak neki ruhákat és cipőket, hogy azokat majd adja oda valakiknek Ausztráliában.

Tom Rozanski, Woodrum apja azt nyilatkozta, hogy az egész családot villámcsapásként érte a lánya letartóztatása. A mesterszintű, marketingszakos diplomával rendelkező nő normális, hétköznapi életet élt, de aztán eltávolították a méhét, és depressziós lett. Egy hirtelen fordulattal ismét megváltozott az élete. Azt mondta, találkozott valakivel, újra boldog volt, olyasmiket csinált, amit soha korábban, majd bejelentette, hogy egy ideig utazgatni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik