Élet-Stílus

Nicki Minaj exe állítja, a rapper le akarta őt szúrni

Nicki Minaj és a szintén rapper Safaree Samuels összesen 15 évig alkottak egy párt, ám 2015-ös szakításuk óta nem feltétlenül ápolnak jó kapcsolatot. Legutóbbbi Twitter-balhéjuk például odáig fajult, hogy Samuels gyilkossági kísérlettel vádolta meg a Minaj-t, amelyről először a DailyMail számolt be.

Nicki Minaj Kleopátraként mutogatja melleit
Mindezt ráadásul legújabb albumának borítóján.

A rapper azt állítja, hogy a világsztár egyszer úgy megvágta őt késsel, hogy majdnem belehalt.

Emlékezz vissza az éjszakára, amikor megkéseltél és majdnem meghaltam. A rendőrségnek és a mentősöknek ki kellett emelniük a taxiból és azt kellett nekik hazudnom, hogy megpróbáltam megölni magam, hogy téged ne csukjanak le.

Minaj persze nem hagyta magát és visszavágott, szerinte ugyanis Samuels ellopta bankkártyáját, hogy aztán prostituáltak szolgáltatásait vegye igénybe, a másik fél szerint ez azonban nem igaz.

Ismerjük egymást kívül-belül. Minden miattunk volt. Nem használtam a kártyádat prostikra. Egyikünk sem bízott a másikban. Én is tettem rosszat és te is

– írta bejegyzésében Samuels.

És akkor most próbáljon meg valaki igazságot tenni a két rapper között.

(Kiemelt kép: Kevin Mazur/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik