Élet-Stílus

Megtalálták szüleik régi szerelmesleveleit, de azonnal megbánták, hogy beleolvastak

Egymás kezét fogva, könnyezve ülték körbe a padlóra kiterített levélkupacot a nővérek. Találomra kiválasztottak egyet, és beleolvastak. Aztán nagyon gyorsan visszatették a teleírt papírlapot a borítékba, és megfogadták, hogy soha többé nem veszik elő.

A szenzációs történetet egy Morven nevű nő osztotta meg a Twitteren – írja a Mirror.

A lányok az édesanyjuk halála után találtak meg egy kupac régi, madzaggal összekötözött levelet, amiket az apjuk írt az anyjuknak, még a 60-as években, amikor a messzi Londonba ment dolgozni. Eldöntötték, hogy tartanak egy afféle családi szertartást, amin együtt olvassák el a leveleket. De aztán már az első levél első néhány sora után rájöttek, hogy ez talán mégsem annyira volt jó ötlet.

Az egész arról szólt, hogy mennyire hiányzik apámnak, hogy anyámmal kefélhessen. Nem jutottunk szóhoz. A többit már inkább nem olvastuk el.

A bejegyzést több tízezren kedvelték, és osztották meg. Az egyik hozzászóló azt írta, a lányoknak örülniük kellene, hogy kiderült, a szüleiket valódi szenvedély fűzte össze. Morven ezzel egyet is értett, hozzátette azonban:

leírva látni mindenféle szexuális tevékenységet, amit anyád művelt apáddal, az egészen más világ.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik