Élet-Stílus

Túl drága egy szolgáltatás, ezért titokban lefilmezte, ahogy egy prostituálttal szexelt

Egy férfi, akit azzal vádoltak, hogy rögzítette, ahogy szexelt egy prostituálttal, azzal védekezett, hogy azért tette, mert nem engedheti meg magának, hogy máskor is fizessen a szolgálataiért.

A meg nem nevezett harmincéves férfi egy motelben hozta össze az egyórás találkát s nővel. Egy weboldalon talált rá, ahol nem csak azt lehet megnézni, hogy ki milyen szolgáltatást nyújt, hanem fel vannak sorolva azok a cselekedetek, viselkedések, amik tiltottak. Ezek között volt a filmezés.

Végül este 9-kor találkoztak még június 20-án. Elkezdtek szexelni, aztán 15 perc múlva a nő arra lett figyelmes, hogy egy kabát alá elrejtett telefon kamerája éppen az ágy felé néz. A prostituált erre abbahagyott mindent, felkelt, és megragadta a telefont. A férfi először tagadta, hogy videót készített (ügyes, tesszük ezt mi hozzá), és visszakérte a mobilt. A nő viszont nem adta, sőt még a rendőröket is felhívta.

A rendőrségnek aztán már nem tagadta, hogy videózott, és azt mondta:

Azért rögzítettem a felvételt, mert később meg akartam nézni, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy ezt csináljam és fizessek állandóan érte.

A férfit bűnösnek ítélték, a nőnek ki kell fizetnie 300 új-zélandi dollárt, 56 ezer forintot, de más büntetést nem kapott.

via Stuff, kiemelt kép: Thbinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik