Élet-Stílus

Babakocsival loptak el egy cápát az akváriumból

A biztonsági kamerák is rögzítették, ahogy három ember egy szombaton ellopott egy Horn-foki cápát egy medencéből, majd kivitte egy babakocsi segítségével a San Antonio-i akváriumból. Két napig keresték az állatot, és meg is találták, ráadásul élve.

Egy olyan nyitott medencében volt a cápa, ami felülről nyitott, hogy megsimogathassák a látogatók. Így léphetett oda az egyik elkövető is, aki kiemelte onnan az állatot. Aztán egy nedves lepedőbe csavarták és berakták a babakocsiba.  Egy nő közben kezében egy gyereket tartott, akit éppen előtte vettek ki a kocsiból.

On Saturday, July 28th one of our employees reported seeing suspicious activity from three people around one of our…

Közzétette: San Antonio Aquarium – 2018. július 30., hétfő

Az akvárium tulajdonosa, Ammon Covino a BuzFeed Newsnak elmondta, hogy a rendőrséget az egyik elkövető vezette nyomra.  Az akvárium vezérigazgatója a kocsijuknál érte utol őket, kérdőre is vonta őket, hogy látta, hogy valamit beraknak az autóba, de közben elhajtottak a tolvajok.

Végül a kocsit találták meg a rendőrök, ahol a háznál az egyik elkövetőt találták, aki elmondta, hol az állat.

Shark theives

This is a video of the suspects. This is linking to the earlier post about the Horn Shark that was stolen from the San Antonio Aquarium.

Közzétette: San Antonio Aquarium – 2018. július 30., hétfő

A 40 centis cápa egyébként veszélyes is lehet, harap, ha úgy érzi, veszélyben van.

Azt nem tudni, miért lopták el az állatot.

Kiemelt kép: San Antonio Aquarium Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.