Élet-Stílus

A magánnyomozók is megdöbbentek a fiatal férj titkán

Még a sokat látott magánnyomozókat is alaposan meglepte, amikor felfedezték egy 26 éves, birminghami férfi titkát. A detektíveket a 24 éves feleség bérelte fel, miután a párja elkezdett gyanúsan sokat kimaradozni otthonról – írja a brit Metro.

A neve elhallgatását kérő nő a lapnak elmondta, hogy egy éve voltak házasok, amikor a férje hirtelen szótlanná, visszahúzódóvá vált. Nagyon keveset beszélgetett, és elkezdett eltünedezni. Mindig azt mondta, sokáig kell dolgoznia, vagy el kell utaznia a munkája miatt.

A férfi a hűtlenség összes tipikus jelét mutatta: egyre később járt haza, megváltozott a viselkedése, elkezdett másképp öltözködni, mindenhová magával vitte a telefonját, ha pedig letette a készüléket, mindig figyelt rá, hogy a kijelzővel lefelé legyen.

A magánnyomozók először azt derítették ki, hogy a férfi több tárkereső alkalmazást is használ. Aztán követték az egyik, állítólagos munkaútjára. A férfi egy az otthonától majd száz kilométerre fekvő motelbe hajtott, ahol a szeretőjével találkozott. Egy 72 éves nővel. A titkos szerető háromszor annyi idős volt, mint a feleség, a két gyermekétől már négy unokája született.

A megdöbbent nyomozók videofelvételeket készítettek a légyottról, majd megmutatták azokat a feleségnek.

Néztem a videót, de alig hittem a szememnek. Képtelen voltam felfogni, amit látok és hallok. Az az ember semmiben sem emlékeztetett a férfire, akit megismertem és beleszerettem.

A fiatal feleséget összetörte a férje hűtlensége, azt mondja, megalázottnak érzi magát, miközben bűntudata van. Azt egyelőre nem döntötte el, hogy elválik-e a hűtlen férjétől.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik