Élet-Stílus

Nagyon bátor az anya, akinek eltávolították mindkét mellét, most mégis félmeztelen képet vállalt

Két évvel ezelőtt csomót fedezett fel mellében a 28 éves Dominique Mitchell, aki egyéves kislányával volt otthon. Mindez csak pár héttel azután, hogy nagymamája melldaganat miatt halt meg.

Mitchellnél agresszív mellrákot diagnosztizáltak. Nagyon félt attól, hogy anya nélkül marad a most már hároméves Grace és a tízéves Christopher, ezért úgy döntött, hogy miután a rák már visszaszorulóban volt a kezelések hatására, dupla masztektómián esik át, majd egy rekonstrukciós műtéten.

A most már gyógyult Mitchell úgy nyilatkozott:

Minden alkalommal, amikor topless képet csinálok magamról, tudom, hogy egy olyan részét mutatom meg az erőmnek, amit nem igazán lehet kimutatni szavakkal.

De nem mindig volt így vele, a műtét után mindig megvárta, hogy bepárásodjon a tükör, és csak utána vetkőzött le, hogy letusoljon:

Rejtőzködtem magam elől

Mára azonban megbarátkozott a testével, és készíttetett is egy képet magáról félmeztelenül

Sosem leszek újra normális. Normális, mármint a melleimet tekintve

– nyilatkozta az anya, aki a rák miatt a tanulmányait is kénytelen volt félbehagyni, és a haja is kihullott.

A fotózással megmutattam, hogy »helló, még mindig itt vagyok, élek, túlélő vagyok«, és reményt akartam adni azoknak, akiknek még mindig mellrákja van, akik még mindig harcolnak.

Kiemelt kép: YouTube, via Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik