Élet-Stílus

Önállóan ment a kiütött taxis a kórházba, miközben a mentősök a támadóját ápolták

A kenti Sheerness egy kebabosa előtt állt taxijával a 64 éves Rob King, mikor egy férfi odalépett és a nyitott ablakon keresztül megütötte. A nagypapát – és korábbi bokszolót – teljesen kiütötte az ütés, elvesztette az eszméletét, eltört miatta az arccsontja és az egyik elülső foga is kihullott.

Majd hívta a mentőket, de onnan azt a választ kapta, hogy nem tudnak most kocsit küldeni, mert mindegyik foglalt, az ő sérülése pedig nem életveszélyes. Arra kérték ezért, hogy kérjen meg valakit, aki beviszi.

Később megtudta, azért sem tudott érte menni egy mentőautó, mert nem sokkal arrébb a támadójához hívták, aki pánikrohamot kapott, és nem jutott levegőhöz. Kinget végül egy munkatársa szállította az ambulanciára.

A mentőszolgálat szóvivője elismerte, hogy a férfinek nem tudtak mentőt küldeni, ahogy azt is, hogy nem sokkal később viszont kimentek egy másik férfihez, akinek légzési nehézségei akadtak. Vele ott maradt egy munkatársuk egy órán át, és mivel utána nem volt szüksége kórházi ápolásra, ezért be se vitték a klinikára. A rendőrség viszont letartóztatta még ott a helyszínen a 19 éves fiatalt.

A mentősök elnézést kértek a taxissofőrtől, és arra hivatkoztak, hogy a rendkívüli meleg miatt a szokásosnál sokkal több riasztást kaptak azon az éjjel.

Kiemelt kép: Thinkstock, via Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik