Élet-Stílus

Nemcsak a párja kérte meg a férfi kezét, másik fogadalom is történt

Egy férfit, Peter Daviest duplán leptek meg, ugyanis nem csak a barátnője, Laura Curtis kérte meg a kezét, hanem annak lánya is kérte, hogy adoptálja őt, a nő úgy gondolta így különlegesebb lesz a legénykérés.

Az eseményt egy 19. századi toronyba szervezték, egy mezőgazdasági kiállítás alatt, a szervezők fel akarták a helyszínt használni valamire, olyan párt kerestek, akik ott jegyeznék el egymást. Curtis és Davies 10 éve alkot egy párt, de az utóbbi időszakot megnehezítette Curtis egészsége, aki egy műtétet követően csak mankóval képes járni.

A lufikkal dekorált helyszínen ott volt Curtis, Davies, közös gyerekük, a 9 éves Savanna és a 13 éves Madison. A nő megkérte partnere kezét, mire az igent mondott. Miután a gyűrű is az ujjára került, előlépett a nagyobbik lány, hogy megkérje, fogadja őt hivatalosan is örökbe. A férfi erre is igent mondott, és persze aztán a kisebbik lány sem maradhatott ki az ölelkezésből.

 Nagyon szerettük volna felhasználni a tornyot valami jóra a Yeovil Show alatt és ez után lehet, engedélyt fogunk kérni arra, hogy a jövőben esküvőket is tarthassunk ott.

– mondta Sam Mackenzie Green, a kiállítás szervezője.

Kiemelt kép: YouTube, via Independent

Ajánlott videó

Olvasói sztorik