Élet-Stílus

Lehet spontán a szex párkapcsolatban?

A hosszú távú párkapcsolatokból idővel eltűnik a szex, a kezdeti szenvedélyes időszak után természetes, hogy az együttlétek gyakorisága csökken, bár jellemzően ezzel együtt a minőség növekszik. A két ember intim életét a hétköznapok erőteljesen befolyásolják, a munkahelyi határidők, a stressz, a hobbi, a barátok, a család és az anyagiak is keresztbe tesznek. Sok a feszültség, és akár hetek is eltelnek szex nélkül, pedig még az is lehet, hogy az egyik fél próbálkozik, de elutasítással szembesül.

A szexuális élet tehát megváltozik, és ennek az is az oka, hogy él mindannyiunkban az a gondolat, hogy a szexnek spontán kell történnie. Nem egyértelmű, kit lehet ezért a tévhitért hibáztatni, lehetséges, hogy a média, a romantikus filmek hatása. A spontaneitás a szerelmi kapcsolat elején jellemzően jelen van, legalábbis azt gondoljuk, pedig akkor sem történik más, minthogy időt szánunk egymásra, tervezünk egymással. Úgy bánunk egymással, hogy benne van a levegőben a szikra, hogy bármi történhet. De mit is gondolunk spontán szexnek? Talán azt a fantáziát, hogy éljük a napunkat, aztán érezzük magunkon a partnerünk tekintetét. Ránézünk, felvesszük a szemkontaktust, és a levegőben érezhetően megváltoznak a molekulák, elindulunk egymás felé, szenvedélyes csókcsatába bonyolódunk, és ez mind szexhez vezet. Ott és akkor ahol éppen vagyunk.

Egyszerűen nem kivitelezhető sokszor

Ez mind fantasztikus, és a meglepetésében rejlik a varázsa. Ha valakinek olyan a partnere, akivel sok ilyet meg tudnak együtt élni évekkel később is, nagyon szerencsések. A legtöbben azonban nem tudnak ennyire csak a nonverbális kommunikációval és gondolatolvasással üzenni, és azt is jó észben tartani, hogy a nők többségének a körülmények fontosak a szexhez. A kapcsolat mélyülésével megváltozik a spontán szex, ami minden új kapcsolatot rendkívül izgalmassá tesz. Idővel azonban a szobatárssal, a gyerekkel, a kimerültséggel, a munkahelyi gondokkal a spontán szex egyszerűen nem kivitelezhető logisztikailag.

A logisztikai gondok és a fáradtság mellett még egy dolog hátráltatja a spontán izgalmakat. A kezdetekkor még nem vitatjuk meg egymással, mit szeretnénk, mire vágyunk, csak sodródunk, és csináljuk. A párkapcsolatban, ahol már közösek a célok és közös az otthon, közös a pénzkezelés, magabiztosan, kényelmesen elmondjuk egymásnak, mire vágyunk. Ha úgy van, nemet is mondunk a másik közeledésére. Az a bizonyos szikra el-eltűnik, halványan pislákol, és ha vágyunk is valami újat együtt kipróbálni, új szexpózt például, vagy nem merjük mondani, vagy megállás nélkül arról beszélünk. Egyik sem jó.

A szexualitás nem az ágyban dől el, hanem sokkal korábban. Jó, ha megágyazunk neki, figyelmességekkel, kedvességekkel, üdvözlésekkel, elköszönésekkel, csókokkal, érintésekkel, simogatásokkal, bókokkal. 

Fotó: Thinkstock

Ahogyan két ember összeköltözik, a randizgatás gyakorisága is megváltozik. A találkozás mindennapossá válik, a mozizás vagy vacsora egy étteremben már attól is függ, hogy állnak anyagilag, mennyi idő van rá, mikor lehetne alkalmas mindenkinek. Eltűnik az az izgalom, ami a kezdetekkor jelen volt. Ahhoz, hogy a spontán szex lehetősége is benne legyen a mindennapokban, hogy mindkét félben mocorogjon a vágy, tervezni kell, legalább feleannyi időt szánva egymásra, mint a kapcsolat elején, amikor még nem éltek együtt, amikor várták a találkozásokat egymással.

Idő, bókok, randizgatások = jó szexuális élet

Aki a spontán szexre várva éli az életét, szinte biztos, hogy azon kapja magát, hogy több hete, hónapja nincs szexuális élete. Felesleges teljesítménykényszert okoz a spontán szexre várni, és azt erőltetni, ilyenkor a párok rendszeresen erőfeszítéseket is tesznek azért, hogy megélhessék valahogy. A legtöbben azonban hagyják, hogy a vágyuk még erőteljesebb legyen, és addig várnak, amíg hetek telnek el szex nélkül. Lehet, hogy úgy tűnik, csodálatos lenne egy olyan partner, aki minden alkalommal tudja, mire vágyunk, elindítja a szerelmeskedést, szinte olvas a gondolatainkban, még mielőtt kérnénk. Ez nem valósághű, pusztán fantázia, és ebben a hitben élni a párkapcsolatban nagy nyomást gyakorol mind a férfira, mind a nőre.

Rendkívül korlátozó a gondolat, hogy a szexnek spontánnak kell lennie a párkapcsolatban. Mintha a szexnek mindig csak egy bizonyos módon kellene zajlania. Ez egyben azt is jelenti, hogy kényelmesebb arra várni, hogy majd valamikor megtörténik, minthogy teszünk érte.A jó szex függvénye, hogy időt szánunk rá, egymásra, hogy úgy éljük a mindennapokat, hogy lehetőséget teremtünk tudatosan arra, hogy akár a spontán izgalmak is beleférjenek. A nagyszerű szexuális élethez kreativitás, tervezés és karbantartás szükséges, amik együttesen azt is mutatják, hogy készségről beszélhetünk. Azok, akik arra várnak, hogy megtörténjen a spontán szex, nem biztos, hogy képesek arra, hogy erőfeszítéseket tegyenek a jó szexuális élet eléréséért. A spontán szexért is tennünk kell, randizgatással, egymás felé fordulással, figyelmességekkel és időt szánva egymásra megteremthetjük a spontán szex lehetőségét. A szex végtelen sokféle lehet, és mindegyik izgalmas, nemcsak a spontán szex. Sok fantasztikus pillanatról és élményről maradunk le, ha csak mindig ugyanarra az egyféle szexre vágyunk.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik