Élet-Stílus

Tíz éven át lógott a munkahelyről egy spanyol közszolga

24.hu
24.hu

2018. 07. 14. 09:45

Kilenc évre eltiltották a köztisztségek betöltésétől július 10-én Carles Reciot, a valenciai perarchívum vezetőjét miután kiderült, hogy az évi 50 ezer eurót (kb. 16 millió forintot) fizető munkahelyén több tíz éven keresztül semmit sem csinált – írja a The Local spanyol kiadása.

Recio minden reggel fél nyolckor megjelent a hivatalában, becsekkolt, majd ment a dolgára, és csak délután négykor ment vissza, hogy kicsekkoljon.

A volt közszolga a La Sexta  tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy ő végig keményen dolgozott, csak az irodán kívül, mert a munkahelyén zaklatták. Az ügy kivizsgálói azonban a leghalványabb nyomát sem találták annak, hogy bármit is csinált volna. Egyetlen olyan jelentés sem készült el például, amit rendszeresen el kellett volna küldenie a városi önkormányzatnak.

A férfi kollégái másfél évvel ezelőtt jelentették, hogy valami nem stimmel Recioval, a férfit nem sokkal később kirúgták, és nyomozás indult ellene. A bíróság végül megállapította, hogy bár a férfi súlyosan elhanyagolta a munkáját, bűncselekményt nem követett el. Az ügy bírája élesen kritizálta az önkormányzatot, amiért tíz éven át senki sem vett észre semmit.

Arról nincs információ, hogy Recionak bármennyi pénzt vissza kellene fizetnie a tíz éven át felvett fizetéséből. Nem az övé volt az első ilyen ügy Spanyolországban. Még 2016 februárjában írtunk egy Joaquin Garcia nevű férfiról, aki hat éven át nem járt be a munkahelyére.

Hat év után tűnt fel, hogy nem jár be dolgozni a spanyol köztisztviselő
Azzal védekezett, hogy politikai nézetei miatt tették félre, egy szennyvíztelep felügyelői posztjára.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.