Élet-Stílus

A képviselőnő, aki ellen több gyanúsítás van érvényben, mint ahány szavazatot kapott

Az ohiói Huron képviselőtestületének tagja Carol Fowler, akit nem a beszédei tettek híressé, esetleg hírhedtté. Ő a cselekvés embere.

A gyanú szerint június 29-én megrúgott, megütött és megkarmolt egy rendőrt. Le akarták tartóztatni, mert nem jelent meg a bíróságon egy másik bűnügy miatt. A helyzet annyira eleszkalálódott, hogy a rendőr sokkolót használt a képviselőnő leállításához.

A 48 éves Fowlert el is vitték az Atchison megyei börtönbe, de itt még nem lett vége a történetének, ahogy arról a New York Post is beszámolt.

Három nappal később a képviselőnő megtagadta az eljárásban való közreműködést, kérték, hogy vegye le az ékszereit és a többi személyes holmiját is. Állítólag addig fajult, hogy beleharapott az egyik tiszt ujjába, de olyan erősen, hogy az eltörött.

A helyi seriff úgy nyilatkozott később, hogy a börtönőrt a közeli kórházban látták el, de még további kezelésekre szorul.

A lapnak a polgármester, Jaquetta Peak Fowlert nagyon kedves embernek írta le, aki személyes problémákkal küszködik.

Fowlert 2017 novemberében választották meg a 72 fős falu képviselő-testületbe összesen két (2) szavazattal. Peak azt is elmondta, hogy ő nem tekinti Flowert a képviselő-testület tagjának, mert a november óta nem jelent meg az üléseken, egy helyi rendelet pedig kimondja, hogy aki háromnál többről hiányzik, azt kizárják a testület tagjai közül. Ennek ellentmond, hogy a megye honlapján még mindig ott van a huroni képviselők között.

Egyelőre három bűntettel gyanúsítják, de ebben még nincs benne, amit július 2-án tett.

Kiemelt kép: Atchison megye seriffirodája

Ajánlott videó

Olvasói sztorik