Élet-Stílus

Oké, hogy jön a Való Világ 9, de miben volt másabb az első széria?!

Kétéves kihagyás után újra lesz Való Világ, ha minden igaz, már idén startol a reality 9. szériája, tizenhat évvel azután, hogy bemutatták a Való világ 1-et, vagyis már simán jelentkezhetnek a műsorba azok, akik még óvodába sem jártak akkor, amikor Majka híres lett. De mi történt a VV1-ben, miért volt más az első széria, mint a legutóbbiak és mi történt azzal a tíz emberrel, akit 2002-ben több mint három hónapra összezártak?

2002. szeptember 11-én indult a Való Világ első szériája, egy évvel a 9/11-es terrortámadás után. Egyébként pont az utóbbi miatt csúszott az RTL reality-je, amit ezért sikeresen be is előzött a TV2 a Big Brotherrel, még nézettségben is. Ez viszont ma már nem történhet meg, mert az RTL Klub évekkel ezelőtt megszerezte a Big Brother licenszét, így a VV ma már Való Világ powered by Big Brother néven fut. Bár casting már akkor is volt, azt, hogy kik költözhetnek be a villába, még a nézők döntötték el egy beszavazóshow keretén belül. A fődíj akkor egy autó, egy lakás és havi egymillió forint volt egy éven keresztül – ezen annyit változtattak a legutóbbi szériára, hogy a nyertes autót és lakást már nem, csak havi 3 milliót kapott kézhez egy éven keresztül.

Az első három beszavazott 2002-ben Lorenzo (Gerzsényi László), Ági (Kégl Ágnes) és Györgyi (Tóth Györgyi) voltak, akikhez később Oki (Pintér Zoltán) csatlakozott. Őket követte a Leslie nevet kapott Bak László, Ádám Hajnalka, Mészáros Szabolcs, Moringer Nikolett, Takács Nóra, illetve Majoros Péter, vagyis Majka. A döntőbe közülük Oki, Majka és Szabolcs kerültek be, a végső párbaj pedig utóbbi kettő között zajlott.

Majka 566 877 szavazatával szemben Szabolcs nyert 757 907 szavazattal, amivel már a parlamentbe is simán bejuthatna.

Bár a fődíjt Szabolcs vitte el, az első évad igazi nyertese Majka lett, miután felkarolta őt Dopeman, akinek köszönhetően létrejött az alábbi felejthetetlen alkotás is.

A VV1 tíz szereplője körül Leslie, Hajni és Nóri gyakorlatilag felszívódtak, Moringer Nikolettet is csak Facebookon lehet megtalálni, ha valaki keresné. Majkáról gyakorlatilag felesleges bármit is írni, mert nincs ember az országban, aki ne tudná, hogy mekkora karriert futott be a reality után. Szabolcs 2004-ben bekerült az MSZP XIV. kerületi szervezetének elnökségébe, majd az V. kerületi rendőrkapitányság nyomozója lett. Oki a Blikk információi szerint tavaly épp kopasz és nagyon szerelmes volt, Kégl Ágnes szabadúszó újságíróként, illetve egy táplálkozási kiegészítőket gyártó cég marketingeseként dolgozik az Egyesült Királyságban, Györgyiről pedig mindössze annyit tudni, hogy van két fia. A Lorenzo néven megismert Gerzsényi László 2012 augusztusában motorbalesetet szenvedett és meghalt. A reality első évadának műsorvezetői Stohl András és a Nóci néven befutott Czifra Noémi voltak, utóbbi szintén a VV-nek köszönheti az ismertséget.

A Való Világ első szériája leginkább azért volt más, mint a későbbi évadok, mert sem a nézők, sem a szereplők, de talán még a készítők sem tudták, hogy mire számíthatnak. Mivel ez volt az egyik első reality, így a villalakók nem is tudták, hogyan kéne vagy nem kéne viselkedniük. De ma már az sem feltétlenül elképzelhető, hogy beküldjenek kvázi ajándékként egy pornószínésznőt a villába, mint ahogy az sem, hogy valaki bent akarjon maradni a játékban azok után is, hogy kiderül, hogy meghal a gyereke. Utóbbi tényleg megtörtént, Oki, azaz Pintér Zoltán a villában tudta meg, hogy lánya hosszú betegség után meghalt, ám a férfi ennek ellenére sem akarta otthagyni a műsort.

Ha valaki lemaradt volna, hogy milyen volt a VV1, annak itt egy részlet:

De ha ez nem lenne elég, most könnyen fel lehet zárkózni, az RTL+ ugyanis újra adja az első évadot.

Kiemelt kép: Facebook/RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik