Élet-Stílus

Justin Bieber menyasszonya azért még ne kezdjen el esküvői ruhákat nézegetni

Justin Bieber életében új fejezet kezdődik, július 7-én ugyanis megkérte barátnője, Hailey Baldwin kezét – számolt be az eseményről a TMZ. Szemtanúk szerint az énekes a nagy kérdést a Bahamákon, egy étteremben tette fel barátnőjének, aki végül igent mondott. De hogy mégis ki az a Hailey Baldwin és mi köze van Alec Baldwinhez? Ennek jártunk most utána.

Eljegyezte barátnőjét Justin Bieber
Szombaton este kérte meg a Bahamákon Hailey Baldwin kezét.

Mielőtt azonban bárki megijedne, hogy még csak a kapcsolat létével sem volt eddig tisztában, ne tegye, a pár ugyanis a szokásosnál egy kicsit gyorsabban halad. A Grammy-díjas énekesről szóló hírek például – és valahol amúgy itt maradhatott le a világ – 2017 novemberében még arról szóltak, hogy kibékült egykori nagy szerelmével, Selena Gomezzel, kapcsolatukat azonban csak pár hónap erejéig, 2018 márciusig tartott. Justin Bieber ezt követően jött össze Hailey Baldwinnal, akinek a nagy kérdést végül nem egész 3 hónap együtt járás tette fel. A lánykérés előtt állítólag Bieber biztonsági őre mindenkit megkért, hogy tegyék el a telefonjukat, mert fontos dolog fog történni. Bár valóban gyorsnak tűnhet kapcsolatuk, az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az énekes és a modellként dolgozó Baldwin nem most találkozott először, sőt 2015 decemberétől majdnem egy egész hónapig egy párt alkottak.

Úgy látszik Bieber szereti újra és újra felmelegíteni kapcsolatait egykori barátnőivel, ám ezek túl sokáig sosem tartanak. Ha pedig ebből indulunk ki, akkor Hailey Baldwin ne nagyon kezdjen még el esküvői ruhákat nézegetni.

De kicsoda valójában Hailey Baldwin?

Tegyük félre a rosszindulatot és tételezzük fel, hogy a két fiatal kapcsolata örökké fog tartani, így viszont muszáj lesz megismernünk, hogy ki is valójában a 21 éves modell.

Ha párhuzamot szeretnénk vonni, talán azt is mondhatnánk, hogy Hailey Baldwin az amerikai Rubint Rella.

Utóbbi ugyan nem lánya Rubint Rékának, mégis mindenki hozzá kapcsolja, Baldwinnak pedig bár édesapja is színész – Stephen Baldwin – mégis mindenki inkább a háromszor is Oscar-díjra jelölt és Golden Globe-díjas nagybátyja, Alec Baldwin nevével kapcsolja össze. A modell amúgy az arizonai Tucson városában született 1996. november 22-én. Eredetileg balerinának készült, ám egy sérülés miatt ezt az álmát fel kellett adnia, így jött számára a modellkedést. Első munkáit a New York-i Ford Models-nek köszönheti, de láthattuk már őt a koreai és az olasz Vogue, a Marie Claire és a Glamour oldalain, a H&M és a Guess reklámjaiban, valamint a Moschino kifutóján is. Utóbbi munkája során olyan szupermodellekkel dolgozott együtt, mint például Miranda KerrAlessandra AmbrosioJourdan Dunn és Chanel Iman.

Hailey Baldwin (Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images)

Bár sem ő, sem az énekes nem erősítették még meg eljegyzésüket, Bieber édesapja gyakorlatilag megtette helyettük is Instagram-oldalán, ahol leírta, nagyon büszke fiára és alig várja, hogy mit hoz számukra a jövő.

Jeremy Bieber (@jeremybieber) által megosztott bejegyzés, Júl 8., 2018, időpont: 8:31 (PDT időzóna szerint)

Izgatottan várom az új fejezetet!

– írta bejegyzéséhez Jeremy Bieber.

(Kiemelt kép: Stuart Franklin/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik