Élet-Stílus

Az apró tettek tesznek hőssé minket

Új kampányfilmmel jelentkezett a Hősök Tere Kezdeményezés.

Szétgurult narancsok, rosszul lett járókelő – vajon hányan megyünk el nap, mint nap olyan emberek mellett az utcán, akiknek segíthettünk volna? Erre hívja fel a figyelmet a Hősök Tere Kezdeményezés új kampányfilmje.

A céljuk lökést adni ahhoz, hogy többször tegyünk egymásért és másokért Magyarországon. Cselekedjünk hétköznapi hősként, vállaljunk felelősséget közösségünkért és saját életünkért, mert a hétköznapi, apró tettek tesznek minket igazi hősökké.

A Hősök Tere Kezdeményezés 2014-be indult, az alapítók közt ott van Philip Zimbardo szociálpszichológus, Orosz Gábor az ELTE adjunktusa és Halácsy Péter, a Prezi társalapítója is. Azért indították útjára a projektet, mert egy olyan világban szeretnének élni, ahol természetes, hogy az emberek kiállnak másokért és magukért.

Legutóbb a előítéletesség ellen kampányoltak.  Abban a videóban embereket kérdeztek arról, hogy két donor közül melyiket választanák, ha egy szívátültetés előtt állnának: egyikük cigány, a másik férfi pedig homoszexuális.

Én neked adnám a szívem. Ha a tested elfogadná, te miért nem?
Leszámolna az előítéletekkel a Hősök Tere Kezdeményezés, feladat pedig akad bőven, mivel Magyarország Európa egyik legelőítéletesebb országa.

 

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik